Gyerekkori karácsonyok szelleme

Valószínűleg életem derekán járhatok már, mégis ez volt földi létem első olyan karácsonya, hogy magam teremtettem elő mindent az ünnep teljességéhez. Na, jó, persze a párom sokat segített, de mégis a ház asszonyán múlik a dolog nagy része… és egészen tavaly decemberig elmondhattam magamról, hogy nem volt olyan fenyőünnep, amit nem a családi fészek melegében, édesanyám féltő karjaiban, süteményeivel körbe rakva töltöttem.  Mint egy kisgyerek!

Hittem, és mindig is hinni akartam a karácsony csodáját. Nem lustaságból utasítottam vissza a fa díszítését, ameddig csak lehetett, a többi dekoráció elkészítésében, megvásárlásában, vagy a már-már boszorkányságnak betudható konyhai fortélyokban, annál nagyobb lelkesedéssel vettem részt, bár eszembe se jutott, hogy mindezt a tudást, családanyaként majd én is hasznosítom.

A lakás dekó első fázisa …

Idén megértem, erre a nemes feladatra. Tavaly vendégként, megtapasztaltam a francia karácsonyok szellemét, az elmúlt napokban, pedig össze kellett fésülnünk a két ország, és a két család féltve őrzött hagyományait. Mindenki toporzékolt a sajátjáért, és végül persze mindenki sokat engedett, hogy az ünnep fénye valóban beragyoghassa mindannyiunk lelkét.

Az ajándékba készített mákos “kocka” töltelékét kitalálni se tudták a franciák, itt mások a hagyományok

A központban természetesen a legkisebb állt, őt akartuk elkápráztatni, és nem ajándékokkal, hanem azzal a karácsonyi csodával, amit szerencsére mind a ketten magunkkal hoztunk gyerekkorunkból, amit valószínűleg az egész generációnk annyira szeret, féltve őriz, és most már mindhiába keres…. Igazából csalódott is vagyok, gyönyörű lett a fa, és bár a bejgli kirepedt, de egy morzsányi se maradt a négy rúdból, a csülök isteni volt, és házi libamájba harapva pedig egészen megszédültem, de ott volt egy nagy de…

Az ünnepi csigát galád módon idén is kihagytam …

Nem hiszem, hogy a porontyom átélte azt a csodát, amit én minden szenteste; Titokban angyalokat lesni, remegve a fa alá állni, könnyes szemmel énekelve, beleszagolni az illatos tűlevelek közé, és úgy lefeküdni, hogy a nap élményei nem hagynak aludni, hogy minden vágyam a reggel, hogy sütivel a számban, újra a kezembe foghassam az apró, mégis kincset érő ajándékaimat…

Kezdő szülőként szinte összetörtük magunkat a tökéletességért, de hogy lehetnénk olyan sikeresek, mint az előző generáció, hiszen az utcai fények, a kirakatok mesebeli kompozíciói már november közepétől elkáprázatják a gyerekszemeket, a boltok elkerülhetetlenül ontják a reklámokat, ajándék ötleteket, és a fenyőfaárus sem tud észrevétlenül elbújni… egyre csak fogy a “varázserőnk”!

A monacói karácsonyi vásárt oltás híján csak kívülről csodáltuk

Pedig a puccos monacói dekorációk összehasonlíthatatlanok a tíz évvel ezelőttiekkel. Én itt érzem legjobban, a válságot, és tény, hogy gyakran túlzás volt a hercegség karácsonyi összképe, most mégis nagyon hiányzik. A bevásárló utcában nincs már piros szőnyeg, és a télapó sem flangál egész nap gyerekeket lesve, csokit osztogatva az illatos, zenélő butikok között, ahol most mintha nem nyüzsögnének a maszkba kényszerített vásárlók se, és így logikus, hogy a kirakatok díszei is jócskán megfogyatkoztak. Szomorú, és elkeserítő, de ahogy hiszek a gyerekkori karácsonyaim szellemében, bízom, abban is, hogy hamarosan visszatér az ünnep pompája ebbe a pompás kis városba.

A hercegi palotából nézve ilyenek a karácsonyi fények

Nekem, pedig van még pár évem, hogy begyakoroljam, tökéletesítsem a magyar-francia-monacói december mibenlétét. Mire a gyerek memóriája már hosszútávra rögzít, talán sikerül átadnunk a csodát… Mikulás idén is itt járt nálunk, és megtöltötte az összes tengerre néző cipőt.

A virgács egyelőre elmaradt
A fény ünnep gyertyái az erkélyen

Két nappal később, december nyolcadikán már – kedvesem szokásai szerint – a fény ünnepét ültük sok-sok színes gyertyagyújtással. Másnap pedig, a francia-olasz hagyományok szerint már fát állítottunk. Az egyik szemem sírt, a másik – anyukám biztatására – nevetett: „Így legalább nem marad az utolsó pillanatra minden, nem lesz gond, ha kiég az égősor, vagy ha a nagy hajrában összetörik a csúcsdísz…”- mondta.  Van benne igazság, és továbbra is hiszek a karácsony varázsában, mert mindezek után az élet véletlenül úgy hozta, hogy csak december 24-én este, a kandalló fényében láttam újra a fát. Koccintva, zenét hallgatva fejeztük be a dekorációt, és videón az egész család együtt volt, sírtunk és nevettünk, ettünk, és ittunk a több száz kilométeres távolság ellenére.

A félkész fa tövében magyarosan lakomáztunk szenteste

Az ajándékbontás franciásan 25-én reggel kezdődött, de az ünnep mégis pont olyan meghitt és csöndes lett, mint Magyarországon szokás, vendégek csak 26-án „zavarták” meg a nyugalmunk.

Bontogatni itt csak reggel szabad

Jövőre már több rutinunk lesz, bár bízom, benne, hogy talán úgy jönnek, ki a szabadságok, no meg a vírus rendszabályok, hogy újra anyukám karjaiba tölthetem majd az ünnepet. A gyerekkori karácsonyok szelleme, ott biztosan könnyebben a segítségemre siet majd, főleg, hogy viszek neki unokát is…

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 98