A szelektív hulladékgyűjtés veszélyei

Abba a korosztályba tartozom, akinek már az általános iskolában részletesen elmesélték a szelektív hulladékgyűjtés lényegét. A mai napig emlékszem az utcai kukából, gumikesztyűkből és talán egy felmosórongyból alkotott remek díszletre az áporodott művház aulájában, no meg persze a valószínűleg kissé őrült, ámde formabontó pedagógusra, aki a szakálla vakargatása közben oly szenvedélyesen beavatott minket a környezetvédelem rejtelmeibe. Jó munkát végzett, hiszen azóta is élő és meglehetősen csökönyös példája vagyok annak, hogyan követhető a jó példa.

Tinédzserkoromban az oly szigorúan szabálykövető Ausztriában töltött hónapok után én is okosabb lettem aztán. A sógoréknál már a kilencvenes években is büntetéseket osztogattak, ha nem tisztították ki rendesen a szelektívbe dobott üveg vagy műanyag hulladékot … 

Az első monacói “szeméttelep” több mint százhúsz éve nyílt meg

Azóta eltelt jó pár év, de se mi magyarok, se a franciák, sőt még a monacóiak se tartanak ezen a szinten. Sajnos elég rossz tapasztalatokat szereztem utazásaim során: nem mondok újat azzal, hogy az Európán kívül látottak elkeserítőek, de például a szomszédos olaszok nagy része is értetlenkedve áll a téma előtt, fogalmuk sincs mit, hova, és főleg miért kell(ene) kidobni… az angolok se viszik túlzásba, a műanyag legtöbbször válogatlanul kerül a kukába, talán a gin-es üvegek utaznak tömegesen a megfelelő gyűjtőbe… A svéd szisztéma is szót érdemel, Stockholm külvárosában hatalmas “gyűjtő szigeteket” láttam, akár 10-20 kukával is. A svédek kombi Volvoikkal begurulnak a szemétgyűjtő közepére, és mire a csomagtartóhoz érnek, mát ott áll mellettük a kelet-európai “asszisztens” aki néhány korona fejében elvégzi a további teendőket. Csak remélhetjük, hogy a főleg román, bolgár bevándorlók is részt vettek hasonló oktatáson gyerekkorukban, mint én… Az üveg és alumínium mindenesetre biztosan jó helyre kerül, hiszen ezért fizet a svéd rendszer. 

Ha ilyen chippel ellátott konténerekbe szelektíven gyűjtjük az üveget, különböző kedvezményekben részesülhetünk városszerte boltokban, vagy a moziban

A monacói recycling is megannyi kérdést vett fel. Kezdjük ott, hogy az aprócska állam szélén szemétégető működik (!), a modern füstszűröknek köszönhetően legalább nem sok gomolygó füstöt látunk, de attól még szemlesütve tudunk róla. A szomszédos luxus penthousok árát érdekes mód nem befolyásolja az épület falai mögé rejtett szeméttelep, pedig megdöbbentő a közelség. Ahogy az is, amit egy kedves ismerősöm babát várva élt meg: a friss hegyi Svájc és közvetlen tengerparti Monaco között ingázva kíváncsi volt tüdeje állapotára. Megijedt mikor az orvos azt kérdezte melyik metropolisban él, mert rettenetesen szennyezett a tüdeje, pedig cigit sose fogott a kezébe, csak – halkan teszem hozzá – egy kerületben lakott a hercegség szemét égetőjével…

A kép közepén az a hatalmas épület a monacói ”szeméttelep”

Olyan pletykákat is gyakran felmerülnek, hogy a szelektív hulladékgyűjtés Albert csuda birodalmában csak merő látszat. Fájó lenne elhinni, hiszen a várost járva lépten, nyomon a különböző színű kukákba ütközünk, és most is éppen a szemetes autó félreismerhetetlen prütyögése veri fel a csendes októberi esténket.

Szelektív sziget palota és tenger kilátással

Én semmi esetre sem tudok haragudni Monaco szemetes emberire, nem kell kétszer kérnetek, hogy elmeséljem miért?! Az eset alig két éve történt, nem mondom, hogy tökéletes állapotban voltam, túl sok álmatlan éjszaka sorakozott a hátam mögött, és az érzelmek hullámvölgyeiben néha elég kerge tud lenni az ember, főleg az ember lánya. De az biztos, egy kortyot se ittam, szokás szerint talán még vizet se… 

A szombat esti filharmonikus koncert csodás volt, a szmokingos zenekar modern darabokat játszott. Alig voltak a nézőtéren, így hamar konstatáltam, hogy ad hoc részvételemmel alaposan lehúzom az átlagéletkort. Vajon miért nem értékelik a fiatalok az klasszikus zenét? Monaco világszínvonalon is elismert nagy zenekara döglödik. Míg a legkülönfélébb populáris rendezvényekre már hónapokkal előbb jegyet kell venni, a filharmonikusoknál sosincs teltház! Pedig hercegnőnk makacsul pártfogolja ezt a művészeti ágat, mégsem jövedelmező. A nézőtéren leginkább a bankok ajándékjegyes vendégei grimaszolnak a nyugdíjasok hálójában.

Ezen rágódva nagy magányomban a szünetben ráértem rendet rakni a meglehetősen nehéz válltáskámban, és arra jutottam, hogy hazafele megszabadulok a súlyfelesleget jelentő magazinok, és reklám újságok tömkelegétől. Ügyesen csoportosítottam a kupacot a marokkói bőrtáska bal felére. A második felvonás végeztével a zene bódulatában indultam haza, az utcám elejére érve pedig kikaptam a papír kupacot és a földalatti konténer gyomrába löktem a gyűjteményem. A gyomrom a mozdulattal egyszerre rándult görcsbe: Nóra, hol van a telefonod?!

Egy ilyenben végezte a telóm

Szombat éjfélkor az utca közepén mindent kiszórtam a táskámból, és igen, az aprócska lapos, okoska a papírlapok között a kukában végezte…. az összes adatommal, képemmel, titkommal és sok éves emlékemmel egyetemben. Iszonyatos érzés fogott el, semmilyen más kapcsolatom nem volt a családommal, se a barátaimmal, nem volt még egy nyamvadt ébresztő órám se, hogy időben felkeljek, de semmilyen kapcsolódási lehetőségem sem, hogy a munkám vagy a magánéletem rendezni tudjam. Mondanom se kell álmatlan, izzasztó éjszaka következett, de ki dolgozik vasárnap hajnalban?! A városszéli szeméttelepet csodák csodája nyitva találtam, a neonba öltözött munkások értetlenkedve, bajszuk alatt kuncogva hallgatták a történetem, és váll rántva közölték, minden kukát kiürítenek a városban éjfélig, szóval keresztet vethetek a telefonomra. A kicsorduló könnyeim látványa hatotta meg az egyik egyenruhást:

-No, Kisasszony, mondja csak el pontosan hol is van az a kuka?

És ekkor felcsillant egy aprócska reménysugár, mert a válaszából megtudtam, hogy a földalatti konténereket egy héten csak egyszer ürítik, ha szerencsém van tehát, még mindig a papírgyűjtő mélyén hever a készülékem. De addigra már elegük lehetett a siránkozásomból, végképp leráztak, hazaküldtek, azt mondták másnap reggel jöjjek vissza, akkor már a mindent tudó „vezérkar” is bent lesz.

Hétfőn hajnalban így ismét rohantam a gigantikus szemétgyűjtőbe, ahogy beléptem a nehéz vasajtón, a férfiak összemosolyogtak a bűzölgő helységben. Már mindenki részletesen ismerte a történetem, kialvatlan szemükkel szavak nélkül igazítottak útba, és tényleg nem kellett elmesélnem semmit, a főnök is mindent tudott. Telefonszámot felesleges lett volna adni, az email címemet hagytam hátra, hogy aztán a város egyetlen netkávézóját felkutatva, remegve várjam a híreket. Mint utóbb megtudtam, négy ember és egy speciális darus kocsi vonult a helyszínre, hogy a tonnányi papír között megtalálják az én aprócska telefonomat. Az egy soros elektronikus levél még a délelőtt megérkezett, akkora már a szomszéd is égen-földön keresett, hiszen őt legalább fel tudták hívni…

Kipirosodva, remegő térdekkel rohantam vissza az üzembe, ahol a kezembe nyomták a karcolásmentes készüléket. Hálától olvadozva, de gombóccal a torkomban tettem fel a kérdést:

– Mennyivel tartozom?

A mai napig nem jutok szóhoz a választól:

– Semmivel sem…

A fekete tokba zárt telefon tökéletesen működött, életem rendje egy töltő segítségével helyreállt, az elkövetkező napokban gondosan felírtam egy noteszba a nélkülözhetetlen telefonszámokat, és végre elmentettem minden fontosnak tartott adatot is. A szeméttelep dolgozóinak pedig sütöttem egy hatalmas tortát…

A sors keze, vagy sem… Ki tudja?! De pár héttel később a medence parton, egy ügyetlen mozdulatnak köszönhetően a kijelzőm milliméteres darabkákra tört… mindenesetre én azóta is rendületlenül folytatom a szelektív hulladékgyűjtést, sőt pár hónapja már komposztálok is, és erre buzdítok minden élő lelket. Mert még ha néha veszélyes is, de sok kicsi sokra megy!!!

A speciális komposztos kukám a saját lebomlóban lévő ”szemétdombommal”

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 61