SzabadságON/OFF

Amikor utazunk, ritkán filozofálunk arról, hogy vajon visszatérünk-e a tett színhelyére. Én speciel mindig arra gondolok, hogy ezt is láttam, kipipálva, új kalandok után nézhetek. Aztán az élet furcsán megteker mindent, és tádám, mintha évfordulós megemlékezés lett volna, kereken 10 év után újra Fayencban találom magam…

Fayence egyszerűen cuki

Nem, nem a WC kagyló alapanyagáról beszélek. Fayence egy tündéri kis falucska Var megye szívében a hőségben lustálkodó macskáktól, hangos kabócáktól, leander erdőktől és napfürdőző gyíkoktól díszítve. Nem beszélhetünk igazi nyaralásról, egyrészt mert Monacóban az élet egy állandó vakációhoz hasonlít, másrészt mivel ez a festői régió alig több mint egy órára fekszik a hercegségtől. És mégis… covidunk súlyos börtöne után agymosásként hat a természet nyugalma a medence parton sütkérezve. 

A Provence-i hőséget mindenki nehezen tűri

“Kivándorlásom” első nyarát merő véletlenek sorozatának köszönhetően Allan McNish fayencei nyaralójában töltöttem. Ismerős a név?! A Le Mans-i 24 órás futamok sokszoros győzteséről beszélünk, akinek anno, apró gyerkőceit próbáltam bevezetni a francianyelv rejtelmeibe. Nem mondhatom, hogy halálra dolgoztam magam a levendula tenger füllesztő illatában, így kifejezetten szép emlékeket őrzök 2011 nyaráról. Azóta persze jártam erre, egy-egy szülinapon, vagy strandolni a szomszédos tóban, de soha nem igazi kikapcsolódás erejéig.

A szobánk ablakából

Most azonban valóban a hátam mögött hagyom egy pillanatra a hétköznapok gondjait, és beleszippantok a néha égető hőségbe. Merő véletlen, hogy életem egyik legszebb szállás helyére kerülünk. A „chambres d’hot” ahogy a franciák nevezik egy különleges intézmény, egy olyan – magán személyek által fenntartott – panziót kell elképzelni, ahol a tulajdonos kiadja, a saját házában, vagy mellett kialakított szobákat. Mióta ebben a franciás új világban élek, láttam már ezt-azt, de ilyen csodát még soha…A száradó hófehér lepedőket a nap, és a szellő lengeti, mikor megérkezünk, a szoba egyszerű, de meglepően tiszta, különleges a dizájn, a modern és a nagymami hagyatéka csodásan megfér egymás mellett. Ott egy kiszuperált bőrönd az éjjeliszekrény, emitt pedig egy kettévágott százéves asztal a komfortos fürdőszoba berendezése. Teljesen felszerelt nyári konyha, grillezési lehetőséggel, mellette sós vizes bio medence, nyugágyakkal. Hogy valami „zavaró” zaj is legyen, pár tyúk, és hű kakasuk szolgáltat hangulatot, és friss tojást reggelire.

Éjfélig grilleztünk

Apropó evés, illatos home made lekvárok, ropogós, langyos házi kenyér, elképesztő helyi sajtok, zamatos gyümölcsök, öt csillagos kiszolgálás, természetes kedvesség a reggelinél. Nem kérdezzük, de további étkezésre is biztosan van lehetőség, hiszen ámulatba ejtő bio kert bújik meg a ház tövében, a kivitől, a málnáig, a paradicsomtól, a zöldbabig csak úgy burjánzanak a növények. Nyomom az ingyen reklámot, mert ilyen helyen még tényleg nem jártam, talán jövőre kapok egy gratis éjszakát… reménykedek, mert itt semmi nem megszokott, és mégis hihetetlenül otthonos!

Amikor elsőként érkezel a reggelire

Túlzások nélküli az „Oliva völgy” elnevezés, tényleg a mesében érezzük magunkat a Vallon des Oliviers falai között.

Fayence piaca…
…a fotók magukért beszélnek…

Napközben csavargunk, a környék csodás, a provence-i piac megunhatatlan illatfelhője repít az árusok között, olívaszappan és fügés vaddisznókolbász, fűszertenger, és az elengedhetetlen sajtkínálat ámulatba ejti az először erre tévedő turistát.

Halat és…
kolbászt tessék…

Az azúrkék tenger csak egy ugrás, de St Tropez – a legközelebbi csábítás – nekünk már messze van. Maradunk hát a több száz éves környékbeli falvacskákban, és az édesvizű tó adta megannyi felüdülési lehetősége között.

Callian 13. századi vára és …
… mesébe illő…
… kis utcácskái.

És milyen szerencsénk van, hazafelé még pont belefutunk a virágzó, lila hullámzásba… Nem szeretem a levendula émelyítő illatát, de az ilyen látvány senkit nem hagy hidegen.

Illatos lila hullámok amerre a szem ellát

Azóta eltelt jó pár hét, és jó pár száz kilométer, pihentem északon, és keleten, dolgoztam kifulladásig és nyaraltam itthon, de visszahúz a szívem az eldugott kis „szállodába”… főleg mert ismét kötelezővé tették a maszk használatát a hercegségben. A 36 fokos kánikulásban 70-80 százalékos páratartalomnál meglehetősen rosszul viseli az ember. Nem véletlen, hogy ennyi szabályszegő monacóit, és üvöltőző rendőrt még sose láttam a hercegségben. Pedig a büntetés magas, de a hőségben megoldhatatlan a követelmény. Erősen gondolkozom, hogy rászokok a cigire… a vendéglátóhelyek is szigorítottak, augusztus végétől kötelező az oltás, vagy a friss PCR teszt, ha fogyasztani szeretnénk! …duplán dühöng tehát a monacói, mikor jön a felmentő ítélet, a helyiek oltatlanul is beülhetnek a teraszokra! Biztos vagyok benne – hogy indián nyár ide, vagy oda – hosszú teraszszezon elé nézünk. Éljenek a novemberi plédek, no meg a decemberi kültéri fűtés, és persze a globális felmelegedés…

Dolgozgatok, szabadságolok, semmire nem érek rá, blogolni se… holnap megint indulok szabadságra, irány észak, észak-nyugat, de bízom, egy szeptemberi olasz kitérőben, és remélem, még október is tartogat ezt-azt, dél felé kacsingatva! Addig is ígérem nem leszek OFF…

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 102