Alig egy hete tértem vissza két hónaposra nyúlt önkéntes skandináv karanténomból választott lakhelyemre. Messze nem egyedi az eset, hogy hosszú hetekre távol maradok tengerparti otthonomtól, de minden alkalommal izgalommal várom milyen változásokat fedezek fel Albert herceg csillogó „játéktábláján”. Most is volt bőven, de nem éppen olyan, amilyenre számítottam…
Leggyakrabban új vendéglátóegységek nyitnak, vagy régiek zárnak be mire egy-egy huzamosabb kiruccanás után hazaérek, de gyakran volt rá példa, hogy komplett házakat, épületegyütteseket tettek a földel egyelővé, vagy utcák forgalmi rendjét változtatták meg távollétem alatt, az is többször előfordult, hogy átadtak egy új alagutat a földalatti labirintusrendszerben. A vírus és a karantén azonban meglepően új változásokat hozott Monaco életébe (is)…
Hiába ért véget a kötelező vesztegzár már pontosan három hete, turisták, Forma1 és rendezvények, szórakozó helyek nélkül szinte bántó a csend. Megszoktuk már, hogy a nyár eleji éjszakákat dübörgő zene, sport autók hangos kipufogója, vagy alkohol áztatta női kacajok zavarják meg egészen pirkadatig. Most végeláthatatlan nyugalom van, de kissé ijesztő és fájó ez a nagy némaság egy olyan városban, amit az állandó pörgés tart életben.
Az itt lakók, nem tudják hova tenni magukat az ismeretlen helyzetben, a baráti köröm értetlenkedve tipródik, talán az idősebbek, vagy a kis gyerekes családok profitálnak, ebből a reméljük csak ideiglenes szituációból. Megállt a levegő, úgy tűnik az élet is, vasárnaponként szokott ilyen lenni a hangulat, de hogy egy ismerősöm szavaival éljek: „Egyszer egy héten imádjuk, no de hetek óta minden nap?!” A legtöbb lakos talán ezért sem tért még vissza, és ahogy hallom a szeptemberi iskolakezdésig nem is terveznek visszajönni Monacóba. A családok többsége vagy franciaországi rezidenciájukban vagy, eredeti hazájukban, a világ legkülönbözőbb pontjain vészeli át ezt a zűrös időszakot.
A szállodák, éttermek nagy része igyekszik okosan kihasználni ezt a forgalom nélküli periódust, amire minden bizonnyal a múlt évszázad eleje óta nem volt példa. Legtöbbjükben olyan nagyobb munkálatokba kezdtek, amit már egy-egy vendég is megakadályozna, van, ahol parkettáznak, járólapoznak, de a kedvenc tengerparti kávézómat például a csupasz falakig kipucolták. A meglévő egységek és munkanélküli személyzetük pedig remegve várja a varázsütést, talán június elején újra nyithatnak. Házhozszállításra, elvitelre való rendelésre ugyan van lehetőség a több csillagos éttermektől kezdve a sarki büfékig, de aki egy kicsit is ismeri ezt a világot, tudja, hogy ez minden szempontból édes kevés…
A legfájóbb, legérthetetlenebb “játékszabályok” a város határán fekvő szabad strandon fogadják a monacóiakat. Szentül meg voltam győződve, triatlon versenyre készülnek, hiszen az – építkezések miatt – egyetlen gyalogosan megközelíthető plázs kordonokkal teljesen körbe van zárva. Miközben a boltokban akár egésznap csellenghetünk, elviekben betartva a másfél méteres biztonsági távolságot, a parton kizárólag reggel nyolc és délután öt óra között, maximum egy óra hosszat tartózkodhatunk, csakis úszásra szorítkozva. A vízhez vezető, majd az utcára visszairányító ösvényt a piros-fehér szalagok miatt sem téveszthetjük el. Olvasgatás, fertőtlenítő napfürdő teljes mértékben kizárva!
A város egy hatalmas „társasjátékká” alakult, máshol is rideg kordonok között terelnek minket, vagy felmatricázott burkolattal adják a tudtunkra, merre közlekedhetünk, hova ülhetünk, hol állhatunk meg. Vajon ki fog nyerni ebben az új játékban?! Bár a boltok nyitva vannak, de súlyos akciókkal kell vadászni a vásárlókat. A bejáratnál a megszokott pezsgő, apró ajándék helyett fertőtlenítő folyadékkal „kedveskednek”, a melegben egyre fullasztóbb maszk viselése pedig kötelező minden zárt térben, így például a tömegközlekedési eszközökön is. Szerencsére az utcán nem, én ezért nem is viselem, ezért viszont sokan az úttestre, az autók elé lépve nagy ívben elkerülnek… Új diszkrimináció született!
Többször is gondban voltam a héten, nem elég, hogy hónapok után az ember arcmemóriája már nem a régi, és a pár felszedett kiló, vagy le- illetve megnőtt frizura még tovább változtatja a fizimiskákat, de mindebből a maszk még el is takarja a lényeget. Remélem, nem gondolják régen látott ismerőseim, hogy udvariatlanságra neveltek Svédországban, igaz attól is tartok, hogy olyanoknak köszöngetek, akiket, még életemben nem láttam. Bár Monaco méreteit tekintve, erre azért elég kevés esély van…
Egy kedves barátnőm viszont kifejezetten örül a maszk viselésének, és nem a pattanásait takargatja, ennél banálisabb a história, a rend szigorú őrei elől bujkál. De mondhatnám, hogy szerencsétlenül dobott a dobókockáival és rossz „meglepetés” kártyát húzott. A karantén vége felé már képtelen volt betartani az idegtépő szabályokat és sétára indult, amit a monacói rendőrség szakított meg, mivel nem tudta igazolni lakhelyét, a büntető csekk átvétele után, úgy ahogy volt, egy szál sportruhában vonatra szállították és „visszazavarták” Olaszországba. Tény, hogy hivatalos papírjai szerint a szomszédos országba tartozik, de a lakása, és így természetesen minden értéke Monte-Carlo szívében várt rá, igaz nem teljesen legálisan. Talpraesett magyar lányként azonban már a következő megállóban leszállt, és az éjszakát inkognitóban ugyan, de már az otthonában töltötte. Ha egyszer végre valahára véget ér ez a maszkabál és már nem lesz szükség a védelmi álarc viselésére, talán majd befesteti és levágatja a haját?! Remélhetőleg, addigra a fodrászok is megtalálják az eredeti árlistájukat…