Későre járt, majdnem éjfélt ütött már az óra, az ágyban feküdt, de érezte nem jön álom a szemére. A forró zuhany se hozta meg kellő hatását, sötét volt és csend, ám a tobzódó gondolatok hatalmas vihart kavartak a fejében. Otthon ilyenkor sétálni indulna a kutyával, na jó, talán nem éjfélkor, mégis ez a legkönnyebb út hogy kiszellőztesse a fejét és megnyugodjon. Vívódott még egy darabig, majd meleg és puha melegítőbe bújt, felvette legkényelmesebb cipőjét és óvatosan kisurrant az alvó házból, éjszakai séta, vagy újabb kaland elébe nézve…
A küszöbön átlépve meleg szellő simította végig arcát, már ekkor tudta jól döntött, hogy nem maradt az ágyban. A kitaposott barna cipők csak úgy falták a lépcsőket, úgy tűnt percek alatt leért a hegyről, tudta hova megy, mégis meglepetésként érte a látvány.
Monaco egyik legszebb és legdrágább hotelja elé vitte a hosszasan kígyózó, olaszos lépcsősor. A májusi éjszakát betöltötte az egyszerre ezer helyen tomboló parti hangulata. A nyár kezdetét jelentő Grand Prix most is az egész mini államot felforgatta. Ötödik alkalommal élhette át ezt az élményt, de még soha nem figyelte meg ebből a szemszögből. Sportos öltözetének, és a meghökkentő indulásának köszönhetően teljesen kívülállóként figyelhette a falatnyi város minden moccanását. Megdöbbentő volt!
Jól tudta, hogy a drága szálloda falai legalább három luxus rendezvényt rejtenek el a kíváncsiskodók szemei elől. Tudta, mert többször is volt szerencséje résztvevőként is átlépni a tengerparti épület küszöbét. Az árak ilyenkor az egekbe szöknek, már a péntek esti szimpla belépő is megfizethetetlen egy magyar állampolgárnak, egy vasárnapi asztalért, viszont már egy csodás autót, vagy kisebb lakást lehetne venni otthon. De most az embereket nézte, a nők szebbnél szebb ruhákban vonultak, a márkás tűsarkúk hangosan kopogtak a téglavörös burkolaton. Hatalmas fekete limuzinnal szállították a vendégeket, az öltönyös kidobó legények nem győztek kisegíteni az elegáns, csodásan sminkelt hölgyeket és urakat az autókból. Könnyeden szedte a lábait, az agya és a szíve csak úgy szívta magába a látottakat. Mintha egy hatalmas luxus divatbemutató kellős közepén sétálna, észrevétlennek érezte magát, pedig nem volt az. A Louis Vuittons, Rolexes férfiak sorra fordultak utána mosolyt csalva az arcára, lám mégse a ruha teszi az embert… A ruhakölteményeket, a mesebeli parkoló követte, ahogy a nők, úgy az autók is legszebb „ruhájukba bújtak” ma estére, a csillogóra suvickolt Lamborginik, Ferrarik, McLarenek és egyéb négykerekű csodák ragyogtak az éjszaka fényeiben. Végeláthatatlan sorban parkoltak a hercegség egyetlen strandja előtt, hány ezer lóerő?! És hány millió euró!? Eddig tömény parfüm illat töltötte be a levegőt, ezt most a benzingőz váltotta fel, az emberi hangokat pedig az induló, vagy parkoló autók robaja törte meg szakadatlanul. És ő még mindig ment, ekkor már a Forma 1 híres alagútjának frissen aszfaltozott padlóját rótta…
A tenger hangosan morajlott, a sós levegő szinte csípte a torkát, és nemsokára feltűntek a jachtok. Hatalmasak és csillogóak, minden második egy fergeteges bulit rejtegetett a kíváncsi turisták szeme elől. Az egymástól pár méterre hangosan bömbölő különféle zenék összemosódtak, leírhatatlan hangulatot keltve a kikötőben. A méregdrága cipellők pedig a parton kis ládákban várták, hogy gazdájuk belefáradjon a mulatozásba.
Persze a kikötő összes szórakozó helye is nyitva állt, szabad téren táncoltak az óriási hangfalak, és rajtuk a miniszoknyában feszítő hosszúcombú lányok. Hömpölygött a tömeg, és érezhető volt, hogy itt már senki nem szomjas. Nem törődve semmivel lökdösődtek, az emberek hol belerúgtak, hol ráléptek a lábára. Néha alig tudott lépni, már-már bánni kezdte, hogy idáig merészkedett. De egyszer csak elcsöndesedett és szétnyílt az őrjöngő csődület, egy legalább két méter húsz centi magas férfi döbbentette meg őket ennyire. A kissé hajlottan és furcsán mozgó alak könnyen vágott utat magának, az arcok azonban utána fordultak, és fülhasító röhögésben törtek ki. Gúnyolódó és mocskos szavak hallatszottak a világ minden nyelvén. Szívszorongató volt a magas srác helyzetébe képzelnie magát, aki minden egyes lépéséhez jó pár bántó megjegyzést is kapott. Pedig nem különbözött semmiben sem a többiektől, divatos, de egyszerű frizurájával és sportos öltözékével beleolvadhatott volna a tömegbe, de ő magas volt, túl magas, és ez volt a „bűne”!
Sétája végére ért, elfogytak a szórakozó helyek, az utolsó bezárt étterem mellett már csak a philippin vendégmunkások „lopták” az ingyenes internetet. Nem volt tovább, vissza kellett fordulnia, de az előbbi incidens mintha minden szépet és jót eltörölt volna. Az első pár lépés után ő maga is szembe találkozott hatalmasra nőtt „szörnnyel”, helyes fiú lett volna, de úgy látta mintha eltorzult volna a szívszaggató inzultálásoktól. A grimaszoló, undok arcok mintha most mind őt nézték volna…. Lehajtott fejjel folytatta hát útját, most vette csak észre hogy a forma egyes pálya betonja ragadt a kiborított alkoholtól és a vizelettől, az önkívületben táncoló emberek rugdalták a hömpölygő szemetet. Itt is, ott is férfiak és nők ültek, vagy feküdtek a földön, némelyik saját hányásában. Undorító volt, alig várta, hogy újra a kecses jachtokhoz érjen, de ott se fogadta sokkal szebb látvány. A buli a végét járta, csörgő szemeteszsákokkal színes bőrű személyzet futkosott a holt részeg vendégek között. Izzadtan sikálták, fényesítették a hajókat, míg az utolsó vendégek egyensúlyozva próbáltak újra szárazföldet érni. A monacói nagydíj csodás jelképében, a kivilágított alagútban egy angol lány kétségbe esve visongatott holt részeg barátja után, de mit sem törődtek vele. A luxus „negyed” is rémálommá változott, a 2000 eurós órabérben dolgozó, ám most már csalódott escort lányok csoportosan bandukoltak hazafelé. De alig lehetett megkülönböztetni őket, a körömcipőjüket kezükben szorongató, sikongatva szelfizgető „normális” kortársaiktól. Bármerre nézett szétzilált arcok, elmosódott sminkek, kócos hajak és gyűrött ruhák próbáltak támolyogva magukra találni. A mega szálloda kijáratánál egy negyven körüli dülöngélő nő a táskájába akadt fülhallgató kábelével a földön húzta maga után csillogó-villogó okos telefonját, a biztonsági őrök a szájukat harapdálták kínjukban. Hátborzongató volt, egy jó óra alatt kifordult magából ez a csoda világ. Mielőtt elindult volna felfelé a lépcsőn még eszébe jutott egy pillanatra az a nagyon magas srác, de akkor már tudta, hogy az igazi monacói „szörny” nem ez a fiú volt…