Citromos palacsinta

Eszem ágában sincs gasztroblogot írni, azt meghagyom a druszámnak, de valahogy mégis mindig a kajánál lyukadunk ki. De miről is írhatnék, amikor egy egész ország egyszerre illatozik a palacsintától. Nem lódítok, elég csak az erkélyajtót kinyitnom…

Gyertyaszentelő ünnepét, amit mi – talán – a rendszerváltás óta ünneplünk, a francia nyelvterületeken palacsintába „tekerték”. Míg mi magyarok a mackóért és az árnyékáért izgulunk, itt egy egész nép egyszerre rohan a boltba tojásért, lisztért és tejért, no meg a tonnányi – egészen véletlenül – akciós lekvárért és mogyorókrémért…

Akciós a lekvár, a liszt és persze a palacsintához elengedhetetlen almabor is

És míg túlzás nélkül az egész nemzet egyszerre keveri a palacsinta tésztát február 2-án, alig páran vannak, akik választ tudnak adni, intrikus kérdésemre; miért is?!  A dátum a tél, a hideg végét jelzi ősidők óta. A nap újra melegít, és egyre többet láthatjuk az égen. Ez az egyszerű édesség, mint az égitest kerek, aranyszínű, és forró, nem is rossz tehát a hasonlat. A régiek szerint ráadásul ilyenkor el lehetett használni tavalyi lisztfelesleget, az életadó búzamagot, már az új vetésre, és aratásra gondolva a föld termékenységét is ünnepelték tehát. Az egyház természetesen átvette a pogány ünnepet, a leírások szerint több mint 1500 éve, hogy szentelt gyertyák fényénél Gélase pápa palacsintaszerű lepényt osztott az ezen a napon Rómába érkező zarándokoknak.

Tojás nélkül is finom, de kevésbé hizlal a sajtos-sonkás palacsinta

A „krep”-nek fordított népi eledel nemcsak desszert kategóriában funkcionál a francia nyelvterületen. A sós verzió kipróbálásához garantálom, még bátorságot sem kell gyűjtenünk. Igaz, hogy a tésztát ilyenkor fekete lisztből illene csinálni, tiszteletben tartva néhány apró változtatást, de biztosíthatok mindenkit, hogy akár egy magyarosan elkészített palacsintával is neki veselkedhetünk a gasztro kalandnak Ha a fordításnál feldobott palacsinta szerencsésen a serpenyőnkbe landol, már jöhet is rá a szelet sonka, egész tojás, reszelt sajt és só bors, aztán úgy hajtjuk formára, vagy a szánkba, ahogy tetszik. Jó pénzért elárulom, a palacsinta szülőhazájában, Bretagne-ban tanult szuper titkos receptemet is…

No, szóval mi megint ünnepelünk és megint eszünk, pedig még le se nyeltük a mandulás király sütink utolsó morzsáit és az ez idő tájt divatos sajt fondue vagy raclette kalóriadús falatkáit. Hogy legalább a töltelékkel enyhítsek mérhetetlenre dagadt lelkiismeret-furdalásomon félre tolom a lekváros bödönöket és a C-vitamin bombáért nyúlok.

Emlékszem édesapám egy jó barátjától, egyenesen az USA-ból jött a citromos palacsinta ötlete. A mennyei túrókrém és a finomnak hitt kakaópor után grimasszal álltunk neki, de azóta is családi közkedven a szimplán csak cukorral és frissen facsart citromlével meglocsolt világosra sült palacsinta. Hammmm…

Ennél a háznál nem lesz hiány grapefruitban

Citrom pedig van itt dögivel, bio, házi, sőt bio-házi. Aki kertes házzal büszkélkedhet a Cote d’Azuron, bolond lenne, nem kihasználni a mediterrán klíma lehetőségeit. A régió tökéletes élőhelyet nyújt a citrusféléknek, bár a mi fáinkat kitúrták a vaddisznók… Barátok, kollégák cipelik, ajándékozzák zsákszámra a mandarint, narancsot, grapefruitot, amihez még speciális evőeszközt is találunk ezen a földrészen.

Narancs szüret az utcánkban

És most éppen a szüret kellős közepén járunk, legalábbis monacói kis utcánkban. A muszáj nagyúr, senki nem parkol szívesen egy-egy roskadozó fa alá, a méterekről a karosszérián landoló savas bomba és a már erőteljes napsugarak „áldásos” tevékenységére gondolva. Mégis mindig megdöbbenve szemlélem a hercegség „közterületeseit”, akik hatalmas létráikkal minden februárban lelkesen szedegetik a narancssárga termést. A ládák gyorsan telnek, még úgy is, hogy – meglepetésemre – jó pár utcabeli felpakol az érett gyümölcsből, ahogy mesélik, narancslekvárt főznek.

Telnek a ládák a keserű naranccsal

Erős kétségeim vannak mi is kerül a fazékba, egy forgalmas kerület, szmogos, poros fasoráról, ahol a földből sem éppen a legtisztább táplálékot szívják magukba a fák. A tonnányi golyó pár utcányira, helyi céghez kerül, ők aztán mossák, és fertőtlenítik (!) majd szőröstül-bőröstül feldolgozzák a gyümölcsöket, eredeti monacói narancslikőrt gyártva, a souvenir shopok legnagyobb örömére.

A Monaco szívében található aprócska desztiláló üzem egyszerre butik is

Nem is értem a BIO matrica miért nincs az üvegekre nyomva… Lokálpatriótának illene lennem, mondván kicsit koszos, kicsit kétes, de a miénk…mégis maradok inkább a limoncellonál, főleg ha itthon készítve, tudom is mi kerül az üvegekbe.. De az ez idő tájt oly felkapott citromtorta receptemet is szívesen megosztom az érdeklődőkkel, ja hogy ez nem egy gasztroblog?!

Ekkorából nem kell túl sok citrom egy tortához

A felhalmozott kalóriát ilyentájt a közeli Menton városában, hosszú szabadtéri sétákkal szoktuk elégetni. A citrommal fémjelzett településen minden évben két hetes ünnepet szentelnek a savanykás gyümölcsnek. A tavalyi fesztivált azonban már keserű szájízzel zártuk, hiszen a vírus miatt alaposan megrövidítették a látványos rendezvénysorozatot. Az idei 88. ünnepet pedig egyenesen törölték, pontosabban 2022-re halasztották. A farsang részét képző karnevál közel negyed millió turistát vonz évente, nyilván ezt a tömeget akarták elkerülni a vírustól rettegő illetékesek.

Egy a régi mentoni fotóim közül

Reméljük, hogy jövőre valóban újra örülhetünk a gigantikus narancs, és citrom építményeknek, amit 180 tonna gyümölcsből, 1 millió gumi gyűrű segítségével kötnek a 15 tonnányi fémszerkezetekre.

Majdnem mint egy virág karnevál

Idén tehát nincs mit nézni, de van mit enni legalább, még ha a szokásosnál kissé savanyúbb is ez az idei citrom…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *