“Kikaranténolva”

Negyvenkilenc napnyi karantén után Monacóban több mint egy hete, Franciaországban pedig harmadik napja kapott újra szabad mozgásteret a lakosság. Messze nem tért vissza az élet a normál kerékvágásába, de megszűnt az éjszakai kijárási tilalom, és immár engedélyek nélkül lehet közlekedni mindkét ország területén, igaz, csak a lakóhelytől számított 100 km-es körzetben! És máris terjednek a rémhírek: ki tudja meddig?!?

A hercegségben egy héttel megelőzték ugyan Franciaországot, de nem sok változás történt az engedmények óta. Monte-Carlo utcáin ugyanolyan csönd van, aki megteheti továbbra is otthon marad, az első hétvége nagy meglepetésre még csöndesebbre sikeredett az előzőknél. Pedig a vendéglátósok szűkölve kaparnak a vendégekért, akik továbbra is csak elvitelre vagy házhozszállításra fogyaszthatnak.

Továbbra is csönd és nyugalom

Akik megtehetik továbbra is otthonról dolgoznak, az iskolák pedig – mindkét országban – csak fokozatosan, május 11-től nyitnak újra kérdések hosszú sorát hagyva szülőkben, pedagógusokban egyaránt. Vajon, hogy fog működni a félcsoportos – délelőtti, délutáni – bontás, állandó maszkviseléssel, tartva a 1,5 méteres távolságot, fertőtlenítő folyadékban „fürdetve” a tanulókat?!

Az első vesztegzár nélküli hét még csak bemelegítés volt a monacóiaknak, hiszen nem hagyhatták el a picinyke ország területét, az elgémberedett motorosok harminccal „száguldoztak” a kihalt utcákon, a végre valahára shopingoló hölgyeményeket kerülgetve. Hétfőtől aztán kinyílt a határ, és száz kilométeres környezetben szétszéledhettek a lakosok, jobb, mint a semmi, de akinek nincs hajója nem sok lehetőségnek örülhet, hiszen a szomszédos Olaszország, mint közkedvelt úti cél továbbra is lezárva maradt a francia törvények szerint.

Hajó nélkül nem túl izgalmas

A számok mindenesetre biztatóak, összesen négy halálos áldozattal, a karantén feloldása óta csak két új beteget regisztráltak az éppen hatalmas felújítás alatt álló kórházi komplexumban. A maszk viselése az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön kötelező csak, a barátaim így is panaszkodnak, mert az érkező meleg mellett így is fullasztó órákon keresztül elzárva lenni a friss levegőtől. Talán pont ezért is igyekeznek továbbra is otthon maradni, sportolni, illetve a babakocsit tologatva sétálni mennek csak az utcára. Már most fárasztó betartani a számtalan írott és íratlan előírást, de az időseket továbbra is mindenki óvja, félti…

Közterületeken így hívják fel a figyelmet a követési távolságra
Fotó: Mon Monaco

A közintézmények így például a bíróság, vagy a vonatállomás, padlóját felmatricázták, felhívva a figyelmet a biztonsági távolság betartására. A Monte-Carlo kerületében található egyetlen luxuspláza is újra kinyitotta kapuit, belépéskor maszkot nyomnak a kezünkbe, de Charlene hercegnő alapítványa is folyamatosan osztja az ingyenes és többször felhasználható védőfelszerelést városszerte. Charles Leclerc, Forma1-es pilóta is a büszkén segíti a hercegnő alapítványának törekvéseit.

A vasútállomáson felmatricázták a talajt, mostantól így illik várni a lifteket
Fotó: Mon Monaco

Szerencsére nemcsak a vásárlásra, a kultúrára is kiéheztek az emberek. Az Opera, a filharmonikusok csodás zenekara, a ballett és persze a múzeumok ezért különféle internetes programokkal várják az érdeklődőket. A híres bélyeg kiállításon ti is tehettek egy virtuális sétát itt.

A meglepően felkapott városi könyvtár – amely jól működő DVD és CD kölcsönzőt (!) is magában foglal, igen tudom, 2020-at írunk – meglepő módon házhozszállításba fogott, a döntésképteleneknek pedig még meglepetés csomagokat is ajánlanak.

A piac kordonjai
Fotó: Mon Monaco

Lassan és óvatosan véget ért tehát a karantén, bár senki nem tudja, mit hoz a holnap, a jövőbeli döntéseit a kormány nyíltan a vírushelyzet aktuális alakulásától teszi függővé. Könnyen lehet, hogy pár hét, vagy nap múlva kezdődik minden előröl!
Izgalmas fejtörő elé állít minket az is, hogy Monaco nem tagja se az Európai Uniónak, se a schengeni övezetnek, vajon, hogy vonatkoznak majd ránk az uniós intézkedések és törvények.

Mindenesetre arról már született döntés, hogy bizonyos igazolások kitöltésével, visszatérhetnek Monacóba a külföldi állampolgárok, köztük reményeim szerint én is! Drukkoljatok!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *