Hullámok közt evickélve

Nem, nem, nem vesztem el, itt vagyok… valahol a sok-sok vírus rendszabály és pánik hullám közepében evezgetek, mint mindahányan. Igyekszem élhető életet élni, ebben az egyre inkább élhetetlen világban.

Az elmúlt hetekben ismét megpróbáltam haza utazni Magyarországra, hogy a hét hónapja nem látott családomat végre keblemre ölelhessem, de most a magyar kormány döntései húzták keresztbe a szervezkedésem, még szerencse, hogy van okos telefon. Mindeközben két egymással szinte háborúzó ország között lavírozok, és lassan elmerülök a sebtiben hozott szabályok kerülgetésében, kicselezésében. Vessetek rám követ, de máshogy nem lehet….

A tengernyi rendelet szinte napi szinten változik, csak kapkodjuk a fejünket. A rémálomba illő teljes kijárási tilalom után Monaco szerencsére már nyáron letette voksát, többé nem zárják be az embereket az otthonaikba, és igyekszenek is kitartani e döntésük mellett, már ha Franciaország hagyja…

Tavaszi köd a tenger felett

Szóval telnek a tavaszi hétköznapok a mini államban, turista alig – a tegnapi őrségváltáson ha tízen lézengtek – szerencsére napsütés azért egyre több. Aránylag szabadon mozoghatunk, természetesen maszkban, aminek egyre többen kérdőjelezik meg az értelmét, de a rendőrség a zsúfolásig bekamerázott városban a technika segítségével vadássza a kihágókat. Az év elején az éttermek nyitva állnak, a kávéházak, bárok zárva, hogy ironikus pincér barátnőmtől idézzek, „mert a COVID nem terjed, ha eszünk, csak ha iszunk. A zene továbbra is tilos (!) mert ha hangosabban beszélünk, jobban támad a vírus.” – teszi hozzá nevetve.

Vasárnapi ebéd után a kikötőben

Múlt hónapban még vacsorázni is mehettünk, igaz igazolást kellett felmutatni a rendőrnek, hogy valóban éttermi fogyasztás céljából merészkedtünk ki az éjszakai órán biztonságos (?!) kis otthonunkból. No, itt kezdődött a háború, mert ugye mindeközben francia honban már hónapok óta minden zárva tart. Az éttermesek, és pártfogóik tüntetnek, és a legcifrább ötletekkel állnak elő, hogy némi bevételhez jussanak.

Ez a francia kávézó az utcán szolgálja ki vendégeit

A francia kormány, tehát nem nézte jó szemmel, hogy Albert herceg valós határoktól nem védett országában nyugodtan rendelhetünk a tengerparti restaurantok sokaságában. Monaco kénytelen volt behúzni a kéziféket, egyszercsak azt vettük észre, hogy már csak akkor foglalhattunk helyet az asztalok mellett, ha felmutattuk a monacói lakcím kártyánkat, persze nem minden vendéglátós tartotta be a megszigorított szabályokat, így csak újabb problémaforrás keletkezett… Mindeközben a gallok teljes határzárat rendeltek el, ez Monacóban a gyakorlatban megvalósíthatatlan, hiszen gyakran az utca páratlan oldala a hercegség, míg a páros Franciaország része. Pár nap után kénytelen volt hát a francia kormány ránk nézve módosítani a pontatlan előírást, és ekkor már 30 kilométerig elhagyhattuk a Cote d Azur irigyelt gyöngyszemét. No, de ha a weekend házunk 32 kilométerre volt, vagy a nagymama 40 kilométerre lakott, nem jelentett megkönnyebbülést az enyhítés… Újabb faramuci szituáció, az interneten azóta is árad és ömlik a tippek, ötletek tengere, melyik eldugott utat válaszunk, milyen kifogást találjunk, ha megállítanak a hatóságok… pedig azóta már módosították a szabályokat, vagy kétszer…

Van hogy a monacói utcák is kihaltak

Mi is megszöktünk, friss PCR teszttel a zsebünkben – igen, immár negyedszerre is hagytam, hogy az orromban turkáljanak – 500 kilométert utaztunk, oda, majd vissza… rendőrnek nyoma se volt, pedig a hírekben láttuk, hogy a déli autópályát (!) teljes szélességében lezárták, hogy ellenőrizzék és szankcionálják a kimerészkedőket.

De a franciáknak ez sem volt elég, Monaco pedig mint oly sokszor engedett a nyomásnak, és lám most már csak délben mehetünk étterembe, 19 órától nem hagyhatjuk el otthonainkat. A vádaskodás azonban továbbra is folytatódott, a nizzai régiót végül hétvégi karantén alá helyezték, mert állítólag a monacói „engedékenység miatt” magasra ugrott a betegek száma. Pár hete tehát hétvégi kijárási tilalmat rendeltek el a dél francia megyében, vajon a vírus tudja, hogy hét közben a munkahelyeken, iskolákban nem szabad fertőznie, a hétvégékre tartogatva minden erejét?! Monacóira fordítva ez úgy néz ki, hogy amíg szegény franciák otthon töltik a szombat vasárnapjaikat, mi szabadon sétálgathatunk, igaz, csak az aprócska hercegség határain belül. Bár ha van ilyen, meg olyan papírunk, azért – ugyan félve – de kimerészkedhetünk… ezt tesszük mi is, nem találkozunk senkivel, kertészkedünk, maszk nélkül levegőzünk, csak hogy ne a forgalmas két négyzetkilométeren – ekkora Monaco összterülete – kelljen töltenünk a szabad szombatunkat…

Egy lélek sincs az autópályán

Amíg a francia utak csöndesek, Monaco újra zsong és nyüzsög, a helyiek töltik meg az elvitelre berendezkedett kávézókat, és a nyitva lévő napsütéses vízparti teraszokat. Ok, a Bal de la Rose-t, a Csipkerózsika történetébe illő 900 fős luxus jótékonysági bált idén is elhalasztották, de a Forma 1 rendezésén már nagy erőkkel dolgoznak, idén ráadásul triplán, de erről majd legközelebb. És persze büszkén hirdetik, hogy a lakosság 22,23 százaléka – azaz 8449 fő – már beoltatta magát…

Mi, sokadszorra most is inkább megszöktünk – talán az oltás elől is – inkább, gyönyörködünk a hervadó mimózák tengerében, és az igazi azúrkék víztömegben… jaj, csak figyeljük az órát, mert a mi országunkban hét órától, az innen egy percre lévő másikban pedig hat órától van kijárási korlátozás, vagy fordítva?!? Már nem is tudom….

A mimózák kókadoznak, az autópálya elhagyatott, csak a tenger kéklik rendületlenül
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 89