Különös szilveszter

Az úgy volt, hogy elmentem szilveszterezni… a házibuliban ugyanazok a kedves arcok, mint minden évben, amikor Magyarországon búcsúztatom az óévet, majd ugyanaz a szórakozóhely, mint minden évben, és ott ugyanaz az iszonyatos tömeg, mint… Hajnaltájt a társaságból mindenki WC-re, vagy cigizni indult, egyszercsak egyedül találtam magam a pult mellett, és a gin-tonik hangosan így szólt belőlem: „Most táncolni megyek!”

Egy másik különös szilveszter a megszokott helyen

No, nem egyedül gondoltam! A sűrű tömegben a „táncpartneremet” kerestem, tű a szénakazalban alapon, azt a srácot, akit vagy három éve láttam utoljára, még a nevére se emlékeztem (remélem, most nem olvassa), de akkor úgy megtáncoltatott, hogy a félig-kificamodott bokámat csak másnap vettem észre… Lehetetlennek tűnt az első újévi küldetésem! És láss csodát, alig fél perc után ott állt velem szemben, épp a sálját tekerte lefelé a nyakából, akkor lépett be az oly felkapott egységbe. Annyira megörültem neki, hogy a tánc végül el is maradt. Röpködve továbbálltam, szentül meggyőződve róla, hogy ezt a „véletlent” én vonzottam be.

A haverok lassan visszaszivárogtak a bárpult mellé, és az egyikük nagy elánnal udvarlásba kezdett. Ismervén a külföldre szakadt „nehéz” sorsát, és az alkoholtól kiéhezett gyomrunk tartalmát különleges taktikát választott; felkínált egy fél tányér kocsonyát. Nem is sejtette, milyen hatásos a módszere, mert nem hallhatta, ahogy a családomnak arról siránkozok, idén idő hiányában már biztosan lemaradok az imádott „malacságról”. Bevallom megingott női büszkeségem, de végül mégiscsak a dühöm kerekedett felül. Törökországban egy egész kecske nyájat ajánlottak értem, nem egy FÉL tál készételt, még ha nem is akármilyen ínyencségről beszélünk…

A kocsonyáért idén is minden követ megmozgattam

Szerencsémre belefutottam két szomszédfiúba, alaposan lerövidítve a hajnali taxi vadászatot. Hármasban gurultunk haza a gyerekkori emlékeinken vihogva a sofőr legnagyobb örömére, és mikor már a ház előtt folyt a vidám csevej vettem csak észre, hogy telefon nélkül állok a zúzmarás reggelben. Kapatos állapotban fogalmunk nem volt a taxi márkájáról, színéről, én ráadásul telefonálni se tudtam, de a talpraesett szomszédfiú felhívta a diszpécsert és akkora mákom volt, hogy a hátsó ülésre csúszott telefon öt perc múlva már a kezemben landolt.

Alig bírtam visszatartani örömteli kuncogásom, ahogy settenkedtem be a lakásba, nehogy édesanyámat felkeltsem, de micsoda véletlen a korai óra ellenére fent volt. Reggeli anyai ölelés újévi jókívánságokkal felturbózva… megfizethetetlen… És pont az “i”-re keresztanyám szerETETe a konyhaasztalon befóliázva! Egy egész tál kocsonya, nem ám egy fél… Villám sebességgel kés és villa után nyúltam, majd az első csodás, oly rég várt falat… jajjj, de mibe haraptam?! Nem hiszem el, egy malac farkincája lógott ki a számból… még hajnal 6-se volt, és én már el voltam „ítélve”! Tudtam, hogy csodás újesztendő elé nézek!

Január második napján, az év első túrája nem éppen pozitívan – egy újabb iszonyatos műtét elkerülése végett – a kórházba vezetett. Egy csavargó, kósza vesekő fél évenkénti kontrollját reméltem beiktatni a visszautazásom előtt, persze mindenféle beutaló, időpont és egyeztetés nélkül. Tény, hogy egyik helyről a másikra küldtek, kissé megdorgálva, ám rendkívül kedvesen (ennyit a magyar egészségügy szidalmazásáról), de végül célba értem. Kivártam a sorom, és nem bántam meg. Kinyílt az ajtó és maga az orvos szólított, egy fiatal, sármos Adonisz. Mosolyogva kezet nyújtott, bemutatkozott, mélyen a szemembe nézve. Hát orvos az ilyen?! Én tövig pirultam, és minden erőmmel próbáltam viselkedni, főleg, hogy a vizsgálathoz le kellett vetkőznöm…

– Mit sportol?

– Úszok – feleltem már a kandi kamerákat keresve… és nem hagyta abba…

– Hetente hányszor?

Soha életemben nem éreztem ilyen kellemesen kellemetlenül magam egy orvosi rendelőben. A mégiscsak kínos beszélgetést a doktor úr zárta:

– Lehet, hogy én nem józanodtam ki még szilveszter óta, de mindent alaposan megvizsgálva sem találom azt a követ, valószínűleg kipisilte…

Ha nem lettem volna, olyan zavarban, lehet a nyakába ugrom… így viszont hazáig szökdécseltem az örömhírrel a zsebemben. Kétely sem maradt bennem, mesebeli esztendőt kezdtem meg…

És hogy melyik évről beszélünk így múlt időben? Húszhúszról! Év végéhez közeledve a sok kesergő embert nézve félve mondtam ki; életem minden bizonnyal legszebb évét kaptam onnan fentről! Hihetetlen mennyiségű apró és nagy csodával, amiért mérhetetlenül hálás vagyok! Utaztam, táncoltam, nevettem, dolgoztam és pihentem, szerettem, ettem és ittam, írtam és megkaptam az élet legnagyobb ajándékát az elmúlt tizenkét hónapban…

Az utolsó nap kettesben

Ti, pedig ott a képernyő előtt majdnem végig itt voltatok velem, drukkolva, de mit sem sejtve! Köszönöm! Nektek is!

Legalább olyan szép újévet kívánok az elkövetkezőkre, amivel tavaly engem megajándékozott a jó Isten!

BÚÉK HÚSZHUSZONEGY!

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 77