Csodatojás

Emlékszem, gyerekként folyton álmodoztam. Jobbnál jobb, megvalósíthatatlannak látszó ötlettel álltam elő, abban reménykedve, hogy ha majd ez, vagy az a vágyam beteljesül mennyivel jobb lesz…

A lista elején álhatott – megelőzve a mcdonaldsossajtburgertortát – a kinder tojás! Sose kaptam belőle eleget… Ez az egész – egyébként régi, olasz húsvéti tradíciókon alapuló – őrület, pont akkor tört be kommunizmusból lábadozó kis hazánkba, mikor a legjobb célközönségnek számítottam. Nem voltam egy könyörgős típus, de sokat elárul a híres csoki tojás és a köztem álló forró szerelemről, hogy a pincénkben, egy láda alján még ma is őrzöm a bátyámmal együtt összegyűjtött sok-sok apró, műanyag ajándékot. Sőt még most is jól emlékszem többségükre, ügyességet és logikát igényelt összeállításuk, nem olyan semmire való „vacakok” voltak, mint manapság! Büszkén gyűjtöttük, cserélgettük őket, értékük volt. És lám, a külföldi használt cikk oldalakon, szép összegért tudnám eladni a nyolcvanas-kilencvenes évekből származó gyűjteményem.

A kollekcióm egy része

No de, valljuk be, nemcsak ez az apró meglepetés volt olyan vonzó ebben a tojásban. A kakaót sose látott csoki szeletek után, mennyei különlegességnek számított a barna és fehér, roppanós édesség. Nem győztem betelni vele! Arról álmodoztam, hogy majd egyszer annyit ehetek, amennyi csak belém fér! De szüleim pénztárcája nem nyílt végtelenre, így mindig be kellett érnem pár darabbal… egészen pár évvel ezelőttig!

Különleges komplexumban dolgoztam, kávézó, nyelviskola és könyvesbolt volt egyben. Sok gyerek jött angolt tanulni, és persze jó kereskedői vénával próbáltunk máshogy is bevételt termelni, így sokféle foglyukasztó terméket árultunk, köztük a jól ismert meglepetés-tojásokat. És lám a húsvét nyúl egyszercsak teljesítette a múlt évszázadban fogant kérésem, főnökömnek „álcázva” magát felajánlott egy egész tálcányi frissen lejárt szavatosságú kindert. És én, már jóval harminc felett, repdestem a boldogságtól! Íme, minden óhaj meghallgattatik! Mindössze ki kell várni…

Majdnem ennyit betömtem

Hatalmas elánnal kezdtem neki a bontogatásnak, az elsőt még óvatosan, mint régen, az évek óta nem használt, de anno jól begyakorolt mozdulattal szépen kettéválasztottam. A másodikat már szinte széttéptem, a harmadikat egyszerre tömtem be. A szám telis tele volt csokival, és közben, mint egy óvodás rakosgattam össze az idétlen játék darabkákat. Aztán még egy és még egy, hiszen több mint harminc tojás várt rám! Egyet a kávéhoz, egyet a teához és még egyet, mert kifogyhatatlan a napi készlet! Talán akkor világosodtam meg, mikor egy barátom lépett az üzletbe és nem tudtam viszonozni a köszönését a fogamra ragadt vastag csokoládé rétegtől…

Tudjátok hogy azért sárga belül, hogy az igazi tojásra hasonlítson

Egész életünkben elérhetetlen dolgok után vágyakozunk, ácsingózunk időt és energiát nem kímélve. Majd, ha megnyerem a lottót, majd ha lefogyok öt kilót, majd ha kormányváltás lesz…

Bárcsak a Seychelles szigeteken nyaralhatnák, mint Julcsi, vagy, de jó lenne lecserélni az idén 20 éves járgányt egy újabbra, és hogy irigylem Annát, mert milyen romantikus, sármos párja van, ráadásul még gazdag is…

Közben, pedig nem vesszük észre, milyen jó is nekünk, még így karantén tájékán is! Van, mint ennünk, és van pénzünk ruhákra, nem úgy mint Afrikában. Az utódaink iskolába járhatnak, ahol egyetlen nyelv tanulása sem kötelező, és nem bombázzák, szét a városunkat, mint nagyszüleink korában. Filmeket tölthetünk le, és okos telefonunk van, amin bármikor, bárhol szörfölhetünk az internet adta felfoghatatlan lehetőségek és információk tengerében. Folytathatnám hogy a gyerekeink már nem tudják, mire való egy írógép, vagy hangkazetta, és nem értik mit jelent a levelezés szó….

A lényeg hogy valóban megvan mindenünk ahhoz, hogy mosollyal keljünk és boldogan éljünk!