Escape game

Honnan is lehetne elkezdeni egy Monacóról szóló blogot, mint a didergő Svédországból?! Bevallom száműzetésben vagyok, mint oly sokan a világban a vírus elől menekültünk, igazán monacói stílusban…

Nem kérdés, hogy a hercegségbe, az ott dolgozó több mint 5000 olasz hozta be rohamléptekbe a kórt. És bár a határt lezárták, de – ki érti miért – sokáig csak egy irányban!

Aztán a szokásos módon csak fél információkat kaptunk, mert a Cote d’Azur gyöngyszemében illetlenség lenne rémhíreket terjeszteni, még akkor is, ha azok igazak…

Az első – még titkos – információ e hét elején szűrődött ki a hercegi palotából, és egyértelművé vált, hogy ha a miniszterelnök elkapta a vírust, a legmagasabb körökben sem lesz megállás. Sorra jöttek a mini-államot teljesen megbénító intézkedések. Lassan kiürült a város, bezártak a már melengető napfényben úszó teraszok, éttermek és persze az iskolák is. Dolgozni csak írásos engedéllyel a zsebünkben járhattunk, az utcán kizárólag sport felszerelésbe burkolózva tartózkodhattunk hosszabb ideig. Csütörtökön aztán jött a hír, hogy Albert herceg is a betegek névsorán szerepel, igaz egyelőre tünetmentesen, gyanús is volt miért nem követte kis családját a Monaco felett magasodó hatalmas hegyi villába…ahogy tette ezt a lakosság nagy része.

A város sajátossága, hogy még a leggazdagabbak is gyakran apró, túlzsúfolt lakásokban, vagy yachtokon töltik adómentes hétköznapjaikat, de „pihenni” akár a több száz kilométerre fekvő mega villáikba, kastélyaikba járnak. Magántanárként rám is hasonló sors várt! Az iskola bezárásnak köszönhető vadonatúj kis tanítványaim is menekülni próbáltak a városból, nem sok sikerrel. A család az összes bezárt ingatlanügynökség láttán végül feladta a küzdelmet, és az egyik utolsó járattal anyaföldjükre, Stockholm melletti birtokukra indult. Engem, a magántanárt, mint oktatási eszközt magukkal cipelve. Talán öt évesen, a vadonatúj sportcipőmet a vámos elől rejtegetve izgultam úgy a határátlépésnél, mint péntek reggel… Három „fantasztikus” francia hölgy próbálta kideríteni és angolul kiejteni Magyarország csodás nevét és lehetőségeit, óráknak tűnő tíz hosszú perc után végül kiengedtek az országból. A svéd család a beutazásra tett kételyeimre már mosolyogva vállat vont, és tényleg a charter járat bejáratánál várt minket az alkalmazott és a skandináv hatóságot teljesen kikerülve, ötven méter után már a taxiban ültünk. A motorzajtól úgy kiabáltunk ki a kocsi ajtón, hogy az én zöld bőröndöm, nehogy elmaradjon, még szerencse, hogy rikító…

Azóta Volvo-földön tanítok, és tátott szájjal hallgatom a barátoktól érkező cote d’azuri híreket.

A szigor csak fokozódik! A több mint százfős hercegi díszőrség, akik egyben a város katonai védelmét is jelentik már napok óta nem hagyhatja el Monaco területét, sőt a kaszárnyát sem. Testhőmérsékletüket naponta kétszer ellenőrzik. A tavasz első napjától érvénybe lépő teljes karantén betartásáért ők és a rendőrség lesz felelős. A fegyveres erők, fegyveres őrei minden „járókelő” adatát rögzítik. Könnyen bírósági eljárás vár a kihágókra, hiszen a mindössze két négyzetkilométeren nem nehéz belefutni egy-egy járőrbe, főleg ha mindössze heti egy bevásárlás engedélyezett. A határok lezárva…

Az egyik utolsó géppel jöttünk el, és senki nem tudja, mikor mehetünk vissza. Hihetetlen leírni, hogy jobb a hópelyhes tavaszi Svédországban, mint imádott, csillogó kis csoda városomban … hetekre a négy fal közé zárva….

1 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77