Örökmozgó természetem egyértelműen anyai nagyapámtól örököltem, nem nagyon bírok egy helyben maradni. Az elmúlt héten már bejártam a Monaco környéki francia területet, átruccantam Nizzába, és az olasz határ melletti kis gyöngyszemet, Mentont is bejártam. A kofferből éppen hogy csak kiszórtam a csizmákat, meg a sínadrágot, és belehúztam egy polcnyi nyári ruha kupacot. Megosztom veletek törvényszegő természetem legújabb titkát, éppen Lyonban ülök egy medence parton… Közel harminc fok van, kissé éles a váltás az alig két héttel ezelőtti skandináv havas esőhöz képest!
Míg Monacóban már lazítottak a szigoron, Franciaország még tartja magát, egyelőre csak az – úgynevezett – első fázisban vannak, de már reménykedve vágják a centit, talán a nyár első hónapjával véget ér a vasszigor. A citromjáról híres Mentonban, nem sok emberrel találkoztunk. Az üzletekben négyzetmétertől függően számon tartják a vevők létszámát. A hercegségbe visszaúton viszont rendőri ellenőrzésbe ütközünk, az olasz rendszámú autókat, egytől egyig megállítják!
A legolaszabb francia, vagy a legfranciább olasz város, Nizza persze lüktetett a maga karanténos módján. Ebben a zajos forgatagban, most se csalódtam, a boltok tárt karokkal, no meg fertőtlenítő folyadékkal fogadták a népes vásárló táborukat. Itt viszont mindenhol kötelező a maszk viselése, még a napsütötte utcákon is, a város összetételéből adódóan viszont nem tűnik fel a változás, hiszen a nők ezrei járnak amúgy is elfátyolozva! A legnagyobb élelmiszerlánc áruházában zuhanyfülkének látszó kabinokban, teljes védőfelszerelésben dolgoznak a pénztárosok. A vasútállomáson pedig minden követendő instrukció, a kijelzőkön valamint a falra, földre ragasztott matricák sokaságán szerepel. Még a vasúti kocsik ülései is jelezve vannak, kizárólag minden második vehető használatba.
Mindezen szabályokat látva kissé aggódva pakoltam be a bőröndöt az autóba. A Monaco-Lyon távolság messze meghaladja az otthonunk elhagyására engedélyezett 100 kilométeres sávot. A figyelmeztető, és kissé irigykedő baráti sms-ek ellenére nekivágtunk a több mint öt órás útnak, de azért – biztos, ami biztos – kitöltöttünk a kormány oldaláról on-line letölthető önbevallást, kissé füllentve az indoklás mezőben… Nem mondhatnám, hogy az autópályán szombati, vagy május végi csúcsforgalomba ütköztünk, sőt a pihenőhelyeken kifejezetten meglepő volt a csend. Kizárólag a benzinkutak voltak nyitva, az éttermek, büfék, vagy az ajándéktárgyakat áruló egységek továbbra is zárva tartanak. Szerencsénkre a csendőrség sem volt túl aktív ezekben az órákban, így megúsztuk ellenőrzés nélkül. Visszafelé, mivel már saját lakhelyünkre tartunk majd talán még egyszerűbb lesz.
Lyon agglomerációjában nyár eleji, felszabadult hangulat fogadott minket, az embereket a külvárosban kevésbé gyötörte meg a karantén. Sokan persze így is panaszkodnak, március közepétől május közepéig mindenkinek nehéz volt egy helyben maradni. A vesztegzár felszámolása óta eltelt időt érthetően igyekeznek jól kihasználni, a hétvégéket a családok a folyóparton, vagy a biciklik nyergében töltötték, a maszkot több mint valószínűleg jó mélyen a zsebükbe rejtve.
Biztos, ami biztos a monacói rendszámú négykerekűt helyire cserélve vágtunk neki a több mint 500 ezres Lyon belvárosának. Az oroszlános gall centrumban is nyomott hagyott a vírus, a sétáló utcán, ahol általában mozdulni se lehet, most nyugodt sétát tehetünk. A klasszicista homlokzatok mögötti elegáns – már-már párizsias – butikok egytől egyig nyitva állnak, a vásárlásra kiéhezettek hosszú sorokban kígyóznak a bejáratok előtt, itt is él a négyzetméterenkénti létszámkorlátozás.
A Rhone és a Saone folyok közé ékelődött selyem fővárosának becézett település a gasztronómiában is letette a védjegyét. A rendkívül sokrétű lyoni konyhát, a város emblematikus séfje Paul Bocouse írta be végkép a világ szakácskönyvébe. De a földkerekség által ismert Bocuse d’or verseny atyjának mind a hat éttermét zárva találjuk, még az étlapot is bevették a kirakatból. „Talán jövő héttől kinyitnak majd” – súgják oda bizakodva a járókelők…
A hosszú sétát követően így hát kénytelenek vagyunk beérni egy kerti grillezéssel, a krumplit kicsit elsózzuk, a hús kicsit rágós marad, a saláta viszont a kertből való, ropogós házi… a csillagok nem az étlapon, hanem felettünk az égen ragyognak. Elindult a visszaszámlálás; ez az oly gurmand ország, sok millió ínyenc lakosával jövő keddtől talán visszatérhet a megszokott éttermébe, kedvenc kiskocsmájába, napsütötte kávézójába… igaz egyelőre csak szigorú szabályok között!
