Boldogot!

Este van, este van… végre elcsendesedett a ház, ülök a nappaliban, és várom, várom, vágyom a karácsonyt! Gyönyörködök a monacói éjszaka feketeségében, igaz a teljes sötétséget megtöri a hercegi palota pislákolása, no meg az elpakolásra váró dekoráció. Az lehetetlen, hogy elmúlt már karácsony…

November végén, mindkét szülő remegő térdekkel adta le – személyigazolvány fotókkal kiegészített írásos – kérvényét az oktatási minisztériumnak, hogy a háromévesemet kilenc napra kivehessük az iskolából! Szerencsére nem álltak utunkba és meglátogathattuk a magyar rokonokat az ünnepek előtt. No, én itt vesztettem fonalat… 

Nem mondom, hogy egyszerű két ekkorával repülni, főleg nem az elő karácsonyi nyüzsiben

Megvolt tehát a magyaros karácsonyi vásár, kürtöskaláccsal, virgáccsal, hóval és Mikulással, no meg sok-sok szerető családi és baráti öleléssel. Felpakoltuk magunkat csodás anyanyelvünk ünnepi szókészletével, kissé előrehozott karácsonyi falatokkal, és persze temérdek apró ajándékkal – igaz a csillagszórót kiszúrta az osztrák vámos – aztán hazaloholtunk Monacóba. Az alig két hét az iskolában, megint éppenséggel elégséges volt, hogy tüsszögve, krahácsolva induljunk a francia családhoz Lyonba. 

Kis híján beleőszültem a készülődésbe! A monacói lakótömbünk ugyanis teljes felújítás alatt, de ez megér majd egy külön misét …

Fogalmam sincs minek raktam ajtó díszt ilyen mocsokban, az egész házban hetek óta és még hetekig dolgoznak

…nekem pedig két lakást kellett nagy hirtelen karácsonyi puccparádéba vágnom, ünnepségekre futkostam a fiúkkal, éjszakánként ajándékot gyártottam, vagy csomagoltam, és teleraktam a bőröndöket meleg ruhákkal, nehogy a 15 fokos Monaco után még jobban lebetegedjenek a gyerekek a meglehetősen fagyos oroszlános városban.

A kisebbik megtámadta a céges Mikulást

Büszkén feszítettem a degeszre tömött 15 éves tank méretű kocsinkban az induláskor. Úgy éreztem minden kész, és a helyén, bár szívem szerint a hercegségben, meghitt csendben ünnepeltem volna, de francia párom, hangos franciás családi zsivajra vágyott! Beadtam a derekam! Mondjam, hogy nem kellett volna … 

Magyaráztam a srácoknak: Autómentő tetején utazni jobb mint mentautóban, de mégsem ideális

Alig másfél órányira voltunk Albert herceg adóparadicsomától mikor furcsa zaj jött a motorból, majd hirtelen megállt az autó, nem éppen ideális helyen a karácsonyi csúcsforgalomban. Lélekszakadva húzkodtuk ki a gyerkőcöket a kocsiból és próbáltuk biztonságba helyezni őket, már amennyire az autópályán ezt lehet. Párom próbálkozott a négykerekűvel, ami nemsokára újra indult. Rohanva, izzadságcseppeket törölve, kabát-sál-sapka le, gyerekülésbe vissza, robogunk tovább, míg alig fél óra múlva óriási füstfelhő nem állja az utunk. Ezúttal legalább jó helyen döglött be a járgány, biztonsággal tudtuk kivárni, míg eltűnik a gyomorgörcsöt okozó, hömpölygő füst és megérkezik az autómentő. A szervizben másfél órás várakozás során erélyesen rászóltak a fiaimra, és neveletlen anyukájukra, miután – nem tépve, vagy ugrálva, üvöltözve – de meg mertük nézni és fogni a karácsonyi dekorációkat, így végül a viharos téli szélben vártuk ki a további órácskát, míg a párom megérkezett a bérautóval. Volt nincs karácsonyi prémium mondta, keserédes mosollyal az arcán, majd elmesélte, hogy egyetlen lehetőségként egy Renault Cliot ajánlottak neki, ezért tartott ennyi ideig a kalandja. Szóval a szélviharban ajtókat támasztva, sapkákat szorítva átpakoltunk a kisbuszba, (szerencse, hogy rendőr vagy mentőautót nem lehet bérelni)  és röpke kilenc és fél óra után beestünk anyósomékhoz.

A csigával az ünnepekre se barátkoztam össze

Más karácsonyokhoz szoktam, más karácsonyokra vágyom, sose titkoltam. Náluk a karácsonyi ajándék körül forog minden, ráadásul 25-én reggel, karácsonyfa nélkül (!), pizsamában, csipákkal és kócos hajkoronáktól ékítve. Hiányzott a szenteste, az ölelkezés, imádkozás, együtt éneklés és persze az otthon melege. Bár 24-én este kiszöktem a templomból, hogy az internetnek hála pár percet legalább virtuálisan úgy legyek a fa alatt az enyéimmel, mint régen, de így azt hiszem csak rontottam a helyzeten.

A weekend házunk fáját angyalok hozták

A busz visszafele sem volt kényelmesebb, jól megraktuk a sok-sok ajándékkal, aminek egy részét a srácaim már meg se néztek, ki se csomagoltak… Majd a karácsony végi csúcsforgalomban 26-án – ez már fájóan munkanap Franciaország szerte – hazadöcögtünk, monacói rendszám híján szigorúan tartva a sebességkorlátozásokat. Egy kis gyógyírt kaptam fájó szívemre, hiszen nekem még ünnepnap volt és megérkeztünk a saját kis karácsonyfánk alá. A házban csend, rend, tisztaság, apukának köszönhetően mesebeli karácsonyi fények, elfelejtve a sok munkát amivel ez járt, tényleg olyan volt mintha angyalok készítettek volna a meglepetést. És a legfontosabb, hogy a kis nagyfiam is pont így örült neki, ugrándozott, sikoltozott örömében. „Anya nézd, nézd, ott is, nézd!!!” Eldünnyögtünk hát egy halk ’mennyből az angyalt’, kicsomagoltunk még pár ajándékot, lefektettük a kipurcant gyerekeket, majd a fáradtságtól ziláltan jól összevesztünk. 

Idén keresni kellett a csodát Monacóban, ezt a Yacht Club halljában fotóztam
Az utcákat borító vörös szőnyeg alaptartozéka volt a monacói karácsonyoknak, idén visszatért

Monacóba visszaérve szomorúan konstatáltam, hogy a válságnak, aztán a Covidnak betudott arculatváltás valószínűleg örökre nyomott hagyott a városon. Töredéknyi dekoráció a boltok kirakatában, és az a kevés is, hol marad attól, amihez én hozzászoktam anno?! Igaz a kaszinó teret hosszú évek után újra vörös szőnyeg övezte, és mesebeli dekorációt rittyentettek – kedvenc téli történetem – Charles Dickens karácsonyi énekéből, de sok helyen teljesen elmaradtak a csillogó fények. Persze így is sokat sétáltunk kézen fogva, vásároztunk forralt bort szürcsölve, csak az idő ne repült volna oly hamar. 

A Casino épületegyüttese előtt mi is sokszor és sokat gyönyörködtünk…
…az én kedvencem azonban a helyi “ABC” dekója maradt

A szilveszter éjszaka aztán pont olyan meghitt csendben telt, ahogy a karácsonyt terveztem volna, de hát hogy is zajonganánk, buliznánk két pici gyerekkel. Főleg, ha a petárda például szigorúan tilos! Kagylót és rákot ettünk francia szokás szerint, a pezsgő viszont magyar volt, az újévi menüt pedig egy magyar háziasszony se kritizálta volna meg, kipipáltunk lencsét, malacot, mákot, és volt mivel koccintani is. Meghallgattuk az újévi koncertet, nevetgéltünk és örültünk egymásnak. 

Magyar pezsi mellé – köszi Dórika – malac farkinca dukál

No és most mi van? Mikor lesz nekem karácsony? Hiába dekoráltam napokig, vagy sütöttem bejglit, hiába jártuk be három ország, három városának karácsonyi vásárát, elmaradt a katarzis. Már öregszem, mégis tanulnom kell még a gyerekekkel megélni mindezt, de az is lehet ez már örökre így marad. Mindenesetre pár napja lezárult a 13 itt töltött évem, és megkezdtem a 14-et, bár nem hiszek a misztikus szám babonájában, sőt, de ki tudja, lehet ez az újesztendő mégis csak szerencsésebb lesz! A francia így a monacói tradíciók szerint sem vagyok elkésve, ha a karácsonyról le is maradtam az új esztendőt itt még hetekig kívánhatjuk, és köszönthetjük ! Boldogot! 

A kaszinó előtti gigantikus “legofát” pár napja szedték szét, kaptunk róla egy piros gömböt emlékbe
A hercegség karácsonyi vására madártávlatból is csillogott, de ma már nyoma sincs az ünnepnek

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *