Reggeli grimaszverseny

Reggelizz, mint egy király… kezdődik a bölcs magyar mondás, amihez mióta az eszemet tudom, vagy inkább mióta magamról gondoskodom, igyekszem tartani magam. Még akkor is, ha Franciaországban ez nem éppen egyszerű feladat. Annak ellenére sem, hogy létezik a kifejezés gall verziója, ráadásul az itteni dietetikusok is a bőséges reggeli mellett teszik le a voksukat.

Hála az égnek, és génjeimnek súlyproblémám maximum a reptéren a bőröndöm mérlegelésénél akadt. Pedig nagyon szeretek enni; finomakat, zsírosakat, vagy cukrosakat, nem nagyon válogatok, vagy nézegetem a kalória táblázatokat. Tény az is, hogy kerge természetemből kifolyólag rengeteget mozgok, és a különféle sportokat sem vetem meg.

Kis családunk íratlan szabályainak egyik első pontját, miszerint „akkor kell mindent abbahagyni, mikor a legjobban esik”, azonban folyton megszegem. Anyai ágon jól működött a formula, gyönyörű nagyimat például sose láttam kapatosan, és nyolcvan felett is belefért virágmintás ruhácskáiba, szóval megfontolandó az ősi tanács. De egyelőre szeretem degeszre enni magam ébredés után, az egész nap előttem áll, hogy elégessem a bevitt energiát. Már otthon is a kényelmes reggelik híve voltam, de Monacóban ez vált a napom egyik fénypontjává. A vizuális élmény a legtöbbször adott, sokáig a konyhában ücsörögve is a pálmafákban, a jachtokban, no meg a tenger habos hullámaiban „kényszerültem” gyönyörködni. A táplálék is megfelelt egy darabig, de aztán ráuntam a különböző lekvárok és édes péksütik rágcsálására. Egyszer csak májkrém kellett! Aztán meg szardínia! És a gyerekkori kedvenc: tükörtojás pohárban!

Látnotok kellene milyen reakciókat váltott ki a fent leírt reggeli verziók kiejtése az elmúlt évek alatt… a szimpla grimasztól, nem színlelt émelygésig, a hangos röhögéstől, a csendes undorig mindent láttam. Egy franciának, vagy egy olasznak, és e kettő oly gyakori keverékének is a reggeli kizárólag édes lehet! Ha megengeditek, belemegyek a részletekbe, csakhogy ti is grimaszolhassatok…

Nem túl hosszú a világ minden szegletében ismert francia szavak listája, de biztos vagyok benne, hogy a „croissant” mindenhol a top tízben szerepel, pedig a francia kifli bécsi eredetű! A péksütemények gyűjtőneve: „viennoiserie” a legkézenfekvőbb bizonyíték erre. Nem kérdés, hogy egy jó croissant, hajtogatott, könnyű textúrájával, a kiváló minőségű vajtól „áztatva” mennyei falatnak számít, amit egy olasz pörkölt kávé már csak megkoronázhat. Ezt a fenséges duót azonban egy kávézóban illik elfogyasztani – turistáknak egyszerűen kötelező – azért is, mert a kifli, ha nem langyos, már nem is igazi….

Pont ezért az otthonokban csak ünnepnapokon kerül asztalra. A hagyományos francia reggeli általában egy hatalmas  adag gőzölgő tejes kávéból és egy darab vajas, jobb esetben  vajas-lekváros bagettből áll. Míg Németországban vagy Ausztriában egy sonkás-sajtos szendviccsel sem néznek rám ferde szemmel a hajnali órákban, Svédországban ehetek uborkás-halkrémes kenyeret, az angol reggeli bőségéről már ne is beszéljünk. Miközben tehát Európa legtöbb pontján teljesen elfogadott a sós reggeli, a franciák már akkor is gyanúsan felhúzzák a szemöldöküket, ha a vendégségben tükörtojást kérsz a nap indításaként. Sokat fejlődtek az elmúlt évtizedben, az egészséges életmód hatására, már sokan nyúlnak müzlihez, friss gyümölcshöz, sőt angol behatásra akár a zabkásáig is elmerészkednek, no de sósat… kizárt dolog!

Emlékszem egy magyar barátnőmre, aki pár éve újdonsült francia anyósához látogatott egy eldugott kis településre. Felháborodottan mesélte, hogy csak egy „levesestálat” tett elé az asszony, se tányér, se szalvéta, se semmi… a kenyér, csak úgy hevert a levendula mintás műanyag terítőn. Akkor még én is csodálkoztam, azóta viszont megtanultam, ezt itt így illik! No, jöhet a dobpergés a garantáltan beígért grimaszhoz…. Szóval, a jó öreg francia reggeli, egy „bol” – otthon max müzlit, én specko levest eszek belőle –  forró tejeskávéból áll, ami mellé a felülmúlhatatlan vajjal kenik meg a gyakran kissé keménnyé száradt bagettot, erre kerül a lekvár, és most jön a rémálom: mindezt belemártogatják a tejeskávéba… Láttam ezt falun, de Párizsban, sőt ötcsillagos étteremben is! Nincs kivétel, a nagymamáktól örökölt furcsa tradíciónak úgy látszik, egyetlen illemtan könyv sem vethet véget…

Figyelemelterelésként térjünk vissza a híres kiflire, amit a nagyi vagy a kapcsolat elején még szerelmes férfi cipel nekünk haza kora reggel, igaz már gyorsfagyasztott verzióban is megvehetjük, és időről-időre nagynevű pékek is megosztják titkos receptjeiket. De csak a legbátrabbaknak ajánlom a rendkívül időigényes, és szinte orvosi precizitást igénylő procedúrát, ahol fél kiló liszthez bizony-bizony negyed kiló finom, zsíros vajra van szükségünk. Az eredmény magáért beszél, a legmerészebbeknek, szívesen elküldöm a részleteket!

A kívül ropogós belül lágy, szinte krémes „croissant” tészta francia honban soha, de soha nem töltött, erre csak az olaszok vetemednek! Mégsem szárad olyan gyorsan meg, mint a nagyhírű hosszúkás kenyerük… Jó modorhoz szokott szemünk, talán könnyebben megemészti, ha ezt az elegáns kiflit mártogatják az orrunk előtt a koffein illatú „levesestálba”, még ha nem is egy fogatlan öregember, hanem szívünk választottja teszi azt…