Mióta Monacóban élek a legjobban várt “ünnepem” a május végi Forma 1, kihagyhatatlan, remegve várt gigászi felhajtása. A legextrább ruhakölteményeim jó előre összekészítve, a tűsarkak sorba állítva várják az estéről estére máshova induló “party járatot”. Eszem ágába se jutott, hogy mindezt akár ki is hagyhatom, főleg nem kétszer egymás után…
Pedig a tavalyi GP a vírus áldozata lett, mint egy szellem városban egészen nyár közepéig kényszeredetten kerülgettük a félig meddig felállított lelátókat.
Idén aztán a megalomán készülődés már kora tavasszal megkezdődött, hiszen példátlan módon három futamot is szerveztek 2021 vírus fúta májusára Monacóba. Érthető módon mindenki még felfokozottabb hangulatban várta az eseménysorozatot, leginkább persze a világbajnoki záró futamot. A pletykák, kétes hírek egymást érve csak úgy özönlöttek a médiában és a utcán beszélgetve egyaránt: nézők nélkül dördül el a rajt, vagy csak PCR teszttel ülhetünk a lelátókra… ?! Izgalommal vártuk tehát, hogy valóban megrendezésre kerülhet-e ez a minden szempontból fantasztikus esemény a COVID árnyékában.
Nagyon lassan tisztult a kép, mi helyiek örömmel csodáltuk meg előbb a régi autók, majd az elektromos járgányok versenyét, mindezt ráadásul ingyenesen. De május közepén még mindig nem tudtuk, milyen korlátozások nehezítik majd a valódi Forma1 örömteli pillanatait. Mondhatnám, hogy nem bírtam cérnával, hogy a kételyek között töltött várakozás teljesen felőrölt, vagy hogy a két nagydíj után már unalmas lett volna a harmadik, de igazából már előbb eldöntöttem, hogy mint a monacói lakosság nagy része, ebben az évben inkább “szabadságra” megyek a Grand Prix ideje alatt. Egyik szemem tehát nevetett, a másik viszont kidülledt az “irigységtől”, hiszen még ennyi év után is remegve készülök a verseny minden egyes apró, de közvetlenül megélt pillanatára. Idén azonban távolról szemléltem mindezt …
A hét elején még beleszagoltam zsizsegő készülődésbe, láttam ahogy ismét átalakul, szinte kifordul magából a város, de az első időmérő edzést már nem vártam meg. Tudva hogy az állami korlátozások miatt buli se a tenger parton, se a csillogó jachtokon, se teraszokon nem kerülhet megrendezésre, helyet foglaltam még pár barátnak a start vonal melletti borsos árú éttermekben, majd elhagytam a hercegséget.
Zene nélkül mit ér az egész, már pedig a muzsika továbbra is tilos város szerte.
Általában a helyiek elmenekülnek ilyenkor a turisták tengerében szinte élhetetlenné váló mini államból. Az iskolákban tanítási szünetet rendelnek el, a cégek pedig fizetett szabadságra küldik alkalmazottjaikat. Enélkül lehet levegőt se kapnánk az aprócska országban, a telefon és internet vonalak így sem tudjak követni a túlterheltségét. Idén azonban máshogy alakult a történet, a verseny ingyenesen (!) megtekinthető lett a monacóiaknak, de még úgy is maradtak eladatlan jegyek, hogy most is alaposan korlátozták a nézők számát. A bárok, éttermek csak étel fogyasztással várták a vendégeket, a maszk viselése szigorúan kötelező maradt, mint ahogy a 72 óránál nem régebbi PCR teszt is a távolról érkezőknek… Ennek tudatában, bátrabban pakoltam a bőröndömet. Így se, úgy se jöttek volna a mindig az utolsó percben érkező meghívók… A város csendben, szinte kihaltan “formaegyezett”, elmaradt a megszokott frenetikus hangulat.
A barátoknak köszönhetően mégiscsak ott voltam egy kicsit, ők is megnyugtattak nem maradtam le semmiről.
Azért mégiscsak fáj, hiszen – több mint tíz éve – mióta új otthonra leltem ebben a tengerparti ékszerdobozban most először néztem a TV-ben a napsütötte tribünöket, vizslattam sárgulva a haverok videóit. Jövőre biztosan újra az első sorban leszek !