Még a nagy vagány „király” szót is helyettesítettük anno tini korunkban, annyira lazák voltunk, mi mindenre azt mondtuk: sirály!!! Nagyjából tudtam is, milyen madarat emlegetek, de igazából itt Monacóban ismerkedtem meg ezekkel a fehér bestiákkal. A Balaton partján sétálva, soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen pimasz, agresszív, majdnem ördögi lényt emlegettem anno nap, mint nap…
Miami homokos strandján kószálva még magával ragadott a hitchcocki szárnycsapkodás. Viccesnek találtam, ahogy egyenesen kiveszik a kezemből a fejem fölé tartott ételt. Vagy ételnek látszó akármit is… Monacóban aztán volt időm jobban megismerkedni ezzel a díszes társasággal, és meg kell, hogy mondjam, nem vagyunk éppen barátságban, még ha néha rém szórakoztató jeleneteknek lehetünk szemtanúi…
Minap egy hirdetést találtam a közösségi hálón, az eset a város szívében történt:
„A lányom a park egy padján ült, mikor egy sirály lecsapott a nyitott táskájára helyezett pénztárcájára és elrepült vele. Követtük a tekintetünkkel, majd látva hol szállt le értesítettük a hatóságokat, akik rengeteg „ellopott” tárgyat találtak az állat „fészkében”. Ha Önnel is hasonló esett meg a közelmúltban, forduljon a talált tárgyak osztályához…”
Nem tagadom, röhögésben törtem ki, hitetlenkedve vetettem bele magam a hozzászólások áradatába. Megtudtam, hogy a mini állam stadionjának tetején több száz példány él, éles rikácsoló hangjukkal nem éppen kellemes hajnali koncertet adva a szomszédságnak. Aztán már elkomorodott a képem, amikor a második cikket olvastam, a helyi sajtó internetes kiadványában, ahol arról tájékoztattak, hogy sirályok fészekrakás idején gyakran megtámadják az apró termetű kutyákat, akkor éppen egy yorkshire volt az áldozat. Bár karmaik nincsenek, de a csőrükkel olyan erősen tudnak fogni, hogy felkapják prédájukat, és a tengerbe fojtva, vagy máshogy kioltva életük, később kezdenek lakmározásba.
Itt már beugrottak saját elfelejteni akaródzott élményeim is, mikor Monaco piactere mellett egy ilyen fehér „szörny” galamb áldozatát trancsírozta éppen. Véres horrorfilm fényes nappal a vásárlók, rendőrök, és turisták elborzadt tekintete láttára. Eszembe jutott, az első, nem annyira király személyes afférom is; a szomszéd erkélyére fészkelt szerelmes sirály párt egy pohár vízzel próbáltuk elkergetni. Én persze naiv lelkesedéssel, premier plánban néztem a történést. Jó leckét kaptam arra, hogy nem kell mindig előre tolakodni. A feldühödött hím, rikoltozva felszállt, majd mint egy nehéz bombázó célzott, és válltól bokáig, átellenben telibe sz@rt. Szerencse, hogy a szám, nem maradt nyitva a nagy bámészkodásban…
Barátnőm mesélte, hogy megterített a teraszon, ott gőzölgött a ropogós steak a tányéron, épp csak a sóért futott be. Csiribúúú-csiribáááá, volt, nincs, az ember csak kapkodja a fejét, és hitetlenkedik. Bezzeg a vitamindús zöldségköret, érintetlenül ott maradt a tányéron… Ezen aztán én is felbuzdultam, anno… és a cikk írása kapcsán most is… Hiszen akkor már jobb, ha egy védett faj éhes hasában végzik a rák, vagy nyúl fejek, minthogy a szemétben rohadnának el. Bizony, bizony a sirályok, hiába kártevők, és költenek súlyos összegeket, nem csak Monacóban, de az egész régióban az általuk okozott károk kijavítására, mégiscsak védettség alatt állnak. Pedig – azt írja az újság – hogy ötvenszer annyian élnek köztünk, mint tíz évvel ezelőtt.
Itt a kilencemeletesben, volt, hogy a nyitott erkélyajtón keresztül a lakásban sétált szemben a tulajdonossal a méretes tollas. De az is az eszembe jutott, mikor Mika Hakkinenéknél dolgozva az asszony tőlem kérdezte, hogy mit csináljon a kissé megtekeredett nyakú szárazföldi teknőssel, aki a teraszon élte addig békés napjait.
Akár 2-3 kilométerre is bemerészkednek már a szárazföldre ezek az akár 1,4 méter „fesztávolságú” vadászgépek. Szóval nem annyira sirály, akarom mondani király a hercegségben ezekkel a madarakkal barátkozni. Így inkább áttértem a francia szlengre, ők a baglyokat emlegetik hasonló esetben: chouette … ki érti ezt?! …talán egy ornitológus magyarázatot tudna adni eme tollas vonzódásunkra…
