A téma több szempontból állandó, először is itt Monacóban, mintha nem “mennének” telelni ezek a rusnya vérszívók. Talán karácsony és újév környékén ők is ünnepelnek, akkor tájt ugyanis még nem szidtam őket, de februártól novemberig konstans lakótársaink.
Ennek köszönhetően, a nem éppen nyelvzseni párom egyik első szava volt magyarul a “szúnyog”. És nem lehetek éppen büszke rá, de a nagyfiam első összetett mondatai között is szerepelt a “buzeráncs szúnyog” megszólítás, miközben a tenyerét összecsapkodva a széken állva hadonászott alig két évesen … most már a kicsi is utánozza ….
Maradjunk pozitívak, ezeknek a szemtelen élősködőknek köszönhetem, hogy először tudatosult bennem, Anya vagyok. Amikor az az eltéveszthetetlen, apró, de fülsértő nesz ébreszt minket hajnaltájt, reflexből még a paplant is a fejünkre húzzuk, hogy megóvjuk testi épségünk, no meg az álmunk. Egy apró porcikám se látszott ki úgy betakaróztam egy másodpercre, majd hirtelen ledobtam magamról a védőréteget, hiszen ott szuszogott mellettem egy kis pelenkás csomag. “Gyertek csak “szörnyek”, itt vagyok, inkább engem egyetek!” – suttogtam önfeláldozó bátorsággal. Hiába, az anyák mind mártírok …
Bizony, bizony mióta az eszemet tudom, bármilyen kültéri programon, az esélytelenek nyugalmával csapkodtam, tűrtem, majd vakaróztam, folyton én voltam a “szerencsés” kiválasztott.
Mindig is imádtak tehát ezek az apró élősködők, nincs ez máshogy Monacóban sem. Van valami azonban, ami teljesen máshogy van. Itt nem irtják őket! Egyáltalán!
Amikor mesélem, hogy otthon egy ezeréves duplafedeles repülővel ritkítják a szúnyogokat, csak néznek rám kerek szemekkel. Pedig bőven lenne mit irtani a hercegségben, de a Côte d’Azuron egyaránt.
A nyári szezonban, van, hogy elviselhetetlen kint lenni vacsoraidőben, számukra vacsoraidőben. Mi pont ekkortájt járunk játszótérre, vagy inkább szúnyogot etetni. Ilyenkor a park minden szeglete a csapkodástól visszhangzik, és a gyerekbarát bio szúnyogirtók illatfelhőjében homokozunk órákig. De irtani nem veszik a fáradtságot, ki tudja miért…?! még az éttermek, teraszok sem ruháznak be a csoda lámpára, ami a Balatonon már húsz éve is kék fényével csalogatta a turistákat (is). Pedig kínálat az van bőven, a boltok akciós vagy – leginkább – hiánycikk terméke már tavaly is a teniszütőt utánzó elektromos szerszám volt. Nekünk is van, sőt vendégségbe menet, azt szoktunk ajándékozni, azért is mert a legyeket, darazsakat sem kíméli … és ez utóbbiból is van bőven választék !
Múltkor a patikában sorban állok, bejön egy turista mögöttem és döcögős angolsággal mindössze annyit mond “szúnyog”, és közben színpadiasan megvakarózik. A gyakorlott patikus serényen visszakérdez “after?” Egyszerre nevettünk fel a receptünket szorongatva a sorban … “or before “ ?! Teljesen mindegy, majd megbeszéljük, hogy idén különösen megtermett, sok és éhes támadás ért mindannyiunkat. A lábam a bizonyíték, szégyellek rövidnadrágot húzni, még életemben nem volt ennyi seb, és csípés egyszerre ezen a több mint kétméternyi felületen.
De nem válogatósak, ott csípnek, ahol csak érnek!
Június végén történt, hogy egy kellemes mégis “szúrós” nyár éjszakán, komoly légitámadást mértek rám. Egy héttel később titulált a kedvesem hipochondernek, ugyanis észrevettem, hogy a vállamon csinos kis piros-fehér kokárdám lett. Az iszonyatosan viszkető méretes folt nem akart múlni hiába teltek a napok, így hát mikor a monacói kórházba a gyerekorvosi rendelésre vittem a kisebbiket rákérdeztem… “menjen el vérvételre” érkezett a gyors válasz, a háziorvosom fej vakargatva egyetértett. Aggodalom nélkül adtam – ezúttal önszántamból – a vérem, igaz a pénztárcám még most is remeg, ugyanis a teljes vérképért kipengetett 70 euro nem fedezte a Párizsi laborba Lyme-kórszűrésre felküldött teszt költségét. Röhejes, hogy közel egy hónapja várom, mindhiába a számlát… szerencsére a meghitelezett eredményt hamarabb kézhez kaptam. Nohát, ezt lehet meg se kéne írnom, hiszem ijedtemben fűt-fát felhívtam, a teszt egy része ugyanis pozitív lett, és hiába tudtam, hogy messze nem százszázalékos a labor eredmény megbízhatósága mégis inamba szállt a bátorságom. Egy budapesti kullancs specialista mert távolból diagnózist felállítani, valószínűleg csak egy újabb, ezúttal fertőzött szúnyog csípett meg. Biztos, ami biztos alapon szeptemberben – az orvos tanácsát követve – visszamegyek majd egy újabb vérvételre…
Addig is “elmenekültünk” Lyonba a szúnyogok elől, de a fene vigye őket, úgy tűnik ide is utánam jöttek…
