Voltatok már úgy a világ egy távoli helyén járva, hogy úgy megnézitek magatoknak, hogy szinte beleég a retinátokba, próbáljátok még a szívetekkel is lencse végre kapni az apró részleteket, szentül meggyőződve róla, hogy „na ide aztán, soha többet nem tértek vissza”?! Én anno egy fagyos decemberi hétvégén így voltam Lyonnal, ehhez képest idén nyáron másodszorra teszek izzasztó sétákat a napsütötte belvárosban és a környező települések sokaságában.
Enyhülnek a vírus miatt hozott szigorú szabályok, és muszáj is enyhülniük, hiszen július közepével megkezdődött a nagy vakáció világ és Franciaország szerte Ilyenkor a bankok, üzletek kiürülnek, csak az államilag szabályozott (!) árengedmények csábítják vissza a vevőket a boltokba. Tehát a karanténhoz hasonlóan újra csend uralkodik az ország nagy részén. A turisták által felkapott vidékeken, vízpartokon a kereskedők, étterem tulajdonosok nagy reményt fűztek a szabadságolásokhoz, bizakodnak, hogy elmaradt bevételeikből visszajön talán valamennyi, de nem valószínű, hogy pozitív lesz a nyári, akár az éves mérleg
Az emberek nagy része otthon pihen, nem mernek nagy terveket szőni. Sokan a rég nem látott rokonokat látogatják végig, vagy eldugott vidékeken elkerülve a nagy tömegeket olyan apróbb nyaralásokra készülnek, amibe sose fogtak volna „békeidőben”.
Mi az ország nagy csomópontjába, a több mint 2000 éves múltra visszatekintő Lyonba jöttünk el újra. De a Rhone parti város népszerű helyein se ütköztünk hömpölygő tömegekbe, a teraszokon, a délutáni rekkenő hőségben pár ember lézeng csak, így legalább az út lezárások ellenére is könnyű a közlekedés. A közúti hírek helyett – amit ilyenkor mindenki szájtátva bámul, hiszen egy hatalmas ország szinte egyszerre kapja hóna alá a poggyászát – hitetlenkedve követjük nyomon, ahogy az egyes régiók és nem az autópályák váltanak narancssárgára, vagy éppen vészjósló pirosra. Általános a vélemény, hogy csak az egyre több elvégzett teszt miatt hisszük, hogy nő a korona vírus fertőzöttek száma, lehet igazság a szóbeszédben, hiszen 484 000 tesztet végeznek el hetente! Körülbelül 200 ezer az ez idáig regisztrált esetek száma és 30 ezer felett jár az elhalálozásoké, több mint egyharmadukat idősek otthonában érte a vírus általi szomorú vég! Mivel az érintettek száma újra jelentősen emelkedni látszik egyes északi régiókban rendeletet hoztak miszerint a helyi rendszámtáblával nem hagyhatják el a terület határait. Ezzel egy időben természetesen a feketepiacon beindult a rendszámtábla biznisz…
De már kollektíve unjuk, nem akarunk félni, híreket hallgatni se, bátortalanul és maszkkal a zsebünkben ugyan, de kirándulunk. Lyon központjában a várost uraló bazilika csodás élményt nyújt, soha nem látott színek és formák egy XIX századi katolikus templomban. A világ örökség részét képző, mára már emblematikussá vált neo-gótikus építmény kihagyhatatlan látványosság az oroszlán városában. A kétemeletes (!), hatalmas templomban gyönyörű színes ablakok világítják meg a fehér és kék márvány, az észak olasz rózsaszín gránit, a zöld onyx, a csont és az ében fantasztikus kombinációját. Az elképesztő méretű kapu alatt fertőtlenítő folyadék “állja utunk”….
A normál esetben naponta ezrek által látogatott bazilika alatt Lyon legöregebb negyede húzódik, a sötét reneszánsz utcácskák igazi titkokat rejtenek. De a gasztronómia kedvelői is csodás meglepetésekre bukkanhatnak megfizethető áron, most viszont még üresek a kockás abroszos teraszok, mi sem merünk leülni, zárva vannak a kerület fémjelző apró színházak, kabarék és a múzeumok nagy része is. Furcsa a hangulat…azért a hónunk alá csapunk egy kihagyhatatlan praliné tortát, és szellősebb környezetben próbálkozunk.
A kortárs alkotások groteszk múzeuma azonban zárt ajtókkal fogad minket, akár egy futurisztikus szeméttelep, de a vastagon díszített kőfalak állítólag csodákat rejtenek! Úgy tűnik, a rendszer ellen világszerte tiltakozok műveit, gondolatait gyűjti össze ez a már-már megbotránkoztató centrum, ami a karantén végével sem kapott engedélyt (?!) a nyitásra.
Tovább kell állnunk …
Hatszáz méter magasban sem enyhül a hőség, a kilátás a városra viszont magával ragadó, a 19 század végéről ránk maradt katonai bázison szigorúan tilos fényképezni. Hatalmas táblák figyelmeztetnek a rendre a magas szögesdrótkerítések mellett, ahol 1300 dolgos katona végzi mindennapi feladatát. Franciaország egyik legnagyobb légi bázisán sétálunk, a helyiek szerint legalább 10 évig fúrták a hegyet, kamionszámra hordták el a kiásott törmeléket, mire végre elkészült a „szupertitok”. Háború esetén innen indítanák az atomrakétákat, ez az ország legfőbb légvédelmi központja, nem is maradunk sokáig…
Az alig 200 km-re fekvő Orange, azaz „Narancs” község tartozik a lyoni bázishoz, magas falaktól takarva innen szállnak fel az ország legmodernebb hadászati repülői, de mi inkább a híres antik színház miatt pihentünk meg útközben. A római kori csoda amfiteátrum jobb állapotban van, mint a lyoni testvére, a történészek szerint e hatalmas szikla maradványok a világon a legjobban itt örökítik meg az ókori történelmet az utókornak.
A Franciaország legszebb falujai közé sorolt Pérouges centruma nyújt nyugodt kikapcsolódást, a parkoló tátong az ürességtől, turisták híján szinte csendes a középkori sétánk. Színfalak mögött érezzük magunkat a továbbra is lakott 12-14 századi épületek között, és tényleg, itt forgatták többek között a „Három muskétást”. Vajon mi mindent láttak ezek a kőfalak?! Az országot megtépázó pestis, vagy más akkor még gyógyíthatatlannak hitt betegségek hosszú sora után végül ez a fránya COVID fogja nyomorba dönteni az itt lakókat?! Hűsölünk az ostromoknak is ellenálló mesebeli templom 2,3 méter vastag falai mögött, iszunk egy bambit is az éttermes halvány mosolyától kísérve – „Idén nem érkeznek az amerikai turisták…” – panaszolja.- de túl sokáig itt sem időzünk, rekkenő a hőség, visszahívnak a monacói hűsítő habok, no meg a dolgos hétköznapok!
Viszlát Lyon! Talán még újra jövök…