Nem is tudom, hol kezdjem, vagy inkább, hol folytassam?! Abban maradtunk, hogy elmesélem, az utóbbi tíz kalandos év történéseit, és legutóbb valahol az első négy hónapnál hagytam abba…
Felfedezni Monacót, és legalább olyan izgalmas környezetét, hatalmas élmény volt. Nem győztem feldolgozni a látottak sokaságát. Az első Forma1 kavalkádja, a családi, baráti körben töltött gigantikus születésnapi partimmal kísérve csak olaj volt a tűzre, teljes szerelembe estem új, választott otthonommal, no meg valaki mással is…
A száguldó cirkusz idejére érkeztek első látogatóim szülővárosomból, együtt fedeztük fel, ahogy szinte kicserélődött a város. A különleges hangulat minden percét rettenetesen élveztük, ráadásul a kora nyár ellenére isteni időt fogtunk ki. A hömpölygő tömeggel együtt, lejártuk a lábunk, lépten-nyomon sztárokba futottunk és nagy szerencsénkre megéltük az akkor még frenetikus parti hangulatot, aminek anno még a kikötő adott otthont. Sajnos azóta rohamosan lealacsonyodott az ingyenes bulik színvonala, így valóban szerencsésnek érezhetjük magunkat, hogy például anno nekünk még személyesen Eddie Jordan bandája húzta a nótát…
A jacht mérnők főnökömet mindeközben kirúgták, a havi 13 ezer euróért bérelt „szolgálati lakásból” mennünk kellett. A költözés, mint mindig fárasztó volt, nem is sejtettem, hogy ez csak egy kis bemelegítés számomra az elkövetkező 10 év dobozolásaihoz. Az új kégli kilátása messze felülmúlta a régiét, de a szobák aprók voltak, és meglehetősen kemping feelingje volt a kartonok, festők, asztalosok közötti poros mindennapoknak.
Ennek köszönhetően még több időt töltöttem a medence parton, vagy a barátokkal. Kiélveztem a város nyújtotta állandó programokat: a kikötőben rendezett lóversenyt (!), és persze leginkább a gigantikus hercegi esküvőt.
Ahogy lenni szokott a felfoghatatlan magaslatok után jött egy igazi mély hullám, szerencsémre tudok úszni…. Nem mondok újat azzal, hogy a naiv külföldit, mindenhol kihasználják, ha turista, vagy ha új egy városban egyaránt, az én kalandom is így alakult, mikor rájöttem hamar új munka után néztem, Nem is akármilyen főnököt találtam magamnak. A kétszeres világbajnok Forma1-es pilóta, tini korom egyik kedvence Mika Hakkinen alkalmazott. Szerencse, hogy júniusi megegyezésünktől a szeptemberi munkakezdésig volt némi időm feldolgozni ezt a szóbeli munkaszerződést különben biztosan botrányos helyzetbe fulladhatott volna az első pár munkanapom.
Hol van itt a probléma?! A hideg zuhany akkor ért, amikor az első nyári hónap elején korrekt módon bejelentettem akkori munkáltatómnak, hogy szeptembertől máshol kívánok dolgozni és azonnali hatállyal felmondott. Ez már nem korrekt… Érdekes érzés, amikor az ember a saját fájó bőrén tanulja meg azt, hogy amire az anyja meg az apja egész életében nevelte nem feltétlen hasznos viselkedési forma. Szép dolog az őszinteség, az igazmondás, vagy a szókimondás – és én h…még mindig kötöm az ebet a karóhoz – … de nem mindig hasznos.
Ott álltam az addigra már megszaporodott bőröndjeimmel a medencés tengerparti épület előtt és a gyomromből érkező görcsös aggodalom összekeveredett a „mostmutasdmeg” felfokozott izgalmával. Volt három hónapom, amit ki kellett húznom valahol, ezalatt új lakást kellett találjak magamnak, hogy teljesen önállóan, saját szellemi, és anyagi forrásból berendezzek egy új életet immár másodszorra Monacóban. Itt szúrná közbe a bátyám, hogy: „…és megint mákod volt!” Igazából sokat tettem érte, de tény, hogy a szerencse is mellém állt, egy nizzai magyar barátnő befogadott a nyárra. Neki köszönhetően valóságában is megismerhettem a Cote d’Azur hatalmas, és nem éppen tiszta fővárosát. Profitálhattam a forró nyári éjszakákban rendezett hatalmas piknikekből, abból a feledhetetlen érzésből, amikor hajnal kettőkor helyi finomságokkal töltött pocakkal és egy pohár vörösborral a kezedben úszkálsz a Földközi tenger hűsítő hullámai között, ahol csak a csillagok meg a holdfény mutat utat a kapatos éjszakában. Csodás embereket ismerhettem meg Argentínától Kínáig, Budapesttől, Kecskemétig. A felhőtlen szabadság leírhatatlan érzését tapasztaltam meg életemben először harmincévesen.
Miután (a francia) vakációból, (a magyar) vakációba utaztam, egy kis munka is várt. Először tapasztaltam meg a tanári diplomám felfoghatatlan lehetőségeit, amit azóta is igyekszem kihasználni. Egyszercsak egy provence-i villában találtam magam, eszembe jutatva, hogy nagyon is jól tudom, mitől is bolondult meg Vincent Van Gogh. Az állandó forró szél az ember lelkéig hatol, a kabócák ütemes, monoton zúgása az emberi agysejtek szörnyű pusztítását végzi, a görnyedt olajfák nem adnak árnyékot így a narancssárga nap a bőrön túl is perzseli a testet. A modern világ találmányai nélkül gyakran elviselhetetlen ez a rekkenő hőség, de én a medence, és a klíma áldásos örömei között álltam valahogy a sarat. Heteken keresztül Allan McNish, a Le Mans-i 24 órás futamok abszolút sztárjának két kis loknis gyerkőcét vezettem be a francia nyelv alapjaiba. Nyaralva dolgozni, dolgozva nyaralni… bevallom rákaptam a dolog ízére, függő vagyok azóta is!
Augusztus végére meglett a lakás is, egy szomszéd botránkozott meg volt munkaadóm kegyetlenségén és bemutatott egy trehány, de hatékony olasz ingatlanosnak. Két kecó közül választhattam, egyik jobban megijesztett, mint a másik, de a muszáj nagyúr! Párizsi életem után már nem volt újdonság, hogy akkora lakásban is lehet lakni, mint amekkora a gyerekszobám volt, az viszont új volt, hogy mindezért annyi bérleti díjat kérnek, mint otthon egy kertes házért! Nyeltem egy nagyot, és kifizettem a két hónap kauciót, az illetéket, illetve a szerződéskötés ügyvédi költségeit. És a maradék pénzemből – gondolhatjátok – nekiálltam a lakáska berendezéséhez, ekkor jutott először eszembe, hogy még jó, hogy ilyen aprócska…
És újból hihetetlen dolgok történtek, vettem egy vasalót meg egy vízforralót 10 euróért, aztán ugyanazon a használtcikk oldalon egy kanapát 10 euróért, majd pár nappal később egy szekrényt ugyanezért az összegért, végül vásároltam egy mosógépet szintén 10 euróért. Azóta is rendszeres látogatója vagyok ezen internetes bolhapiacoknak, ahol már mesebeli kincsekre bukkantam… Persze néha mélyebben is a pénztárcámba kellett nyúljak, de gyorsan kész lett a monacói „luxus” albérletem. Életemben először laktam egyedül, ráadásul Monaco szívében! Senkinek, és semminek nem tartoztam felelősséggel! Imádtam!
Majd eljött a szeptember és munkába álltam, de erről már majd legközelebb…
