Mióta világ a világ a tavasz a felfrissülés, megújulás jegyében telik, nemhiába vágyunk szerelemre, vagy valamilyen energiával feltöltő élményre ilyenkor. (Végülis a kettő nem ugyanaz?!) Főleg egy hosszú, hideg tél után… Bár Monacóban erre nem igazán lehet panasz, de ha végigtekintek az elmúlt tavaszokon, az első negyedév tényleg mindig a bőröndölésről és utazásról szólt…
Anno, a kitelepedésem évében, még be se fészkelhettem magam igazán a hercegség csillogó világába máris Angliában kötöttem ki. London nyüzsgése egy kedves barátnőnek köszönhetően lopta be magát szívembe már vagy száz éve… Emlékszem, amíg a testemet mennyei narancslekváros pirítóssal táplálta, a lelkemet feledhetetlen élményekkel, látnivalókkal, és az örök barátság csodájával etette mosolygósra, akkor, amikor a leginkább szükségem volt rá. Nem véletlen tehát, hogy a szigetország fővárosára bármikor rábeszélhető vagyok… Igaz az első utat nehéz lesz felülírni, hiszen a La Manche csatornához érve szedték le a több fogásás angol reggelim terítékét a vonat business classján, és a kényelmes fotelembe süppedve még a kezembe szorongattam az apró felmelegített törölközőt mikor életemben először megláttam Anglia fehér bárányoktól tarkított zöld partjait… Mindezt egy szerencsés véletlennek köszönhetően kaptam prémiumként!
No, mindenesetre akkor sem esett nehezemre átruccanni a Londontól 30 percnyire, északra eső festői kis falucskába, Ickwellbe, ahol a szigetország teljesen új arcát ismerhettem meg. Igaz a munkaadóm 250 éves, tradicionális kis házába csak a fejemet lehúzva tudtam belépni, viszont teljesen úgy éreztem, mintha egy időutazáson vennék részt. A monacói csúcs modernből, a sötét angol középkorba, egyben a tavaszból a télbe! A nedves, hűvös időt a ház három kandallójával, és a 600 kilós „aga” tűzhelyen állandóan melegedő teával próbáltuk feledtetni. A vastag fa gerendák, a girbe-gurba meszelt falak, a téglapadló és a mindezekhez társuló furcsa illatok szinte beleégtek a lelkembe… csak arra vártam mikor jelenik meg a Csengetett Mylord Mabelje…
A gyepszőnyeg tengernyi zöldjét, magyalfák, vadászkutyák, lovak, rókák, nyulak, fácánok tarkították, ilyen kilátásban az állandóan szemerkélő eső se veszi el az ember jó kedvét.
Persze a londoni városnézés, a baloldalon vezetés és a shopingolás, sem maradhatott ki, no meg egy Michelin-csillagos pub sem, egy jó kis húsos lepénnyel… Mrs Lipton is megirigyelte volna…
Bejártuk a magyar szemnek még mindig furcsa „costco” boltok egész sorát, azaz az olyan nagykereket, ahol például a tuják mellett, öt literes dunsztosüvegben pucolt főtt tojást vehetünk, a hatalmas focipályát mintázó torták mellett, pedig márkás ruhák lógnak a fogasokon, mindez számunkra is elérhető áron.…
Ahhoz képest, hogy Monacóba költöztem, az utam a britektől majdnem egyenesen a taljánokhoz vezetett. A Velence melletti Cartigliano városkája meglepően büszkén hirdette egyetlen testvérvárosát, a Győr-Moson-Sopron megyei Kimlét. Itt már többet sütött a nap, és sétáim során elmerülhettem az olasz építészet kifogyhatatlan rejtelmeiben, szinte el is felejtve, hogy dolgozom…
Pedig a két pici lány sokat volt velem, mindenki azt hitte az enyémek, hiszen szőkék, nyúlánkak, sportosak voltak, amíg az anyuka egy igazi olasz mamma…
Mindezen élmények ellenére tisztán emlékszem, már akkor is visszavágytam Monacóba, a napos tengerpartra, hiszen világ életemben a nagy víz mellett szerettem volna lakni. Igaz, hogy most a Balti-tenger szinte befolyik a nappalink szélére, mégis tűkön ülök. Márciusban pár hétre csomagoltam, de lassan már másfél hónapja, hogy itt vagyok, mert a karantén ide ragasztott. Érdekes hogy az a temérdek ruha, meg a sok csetresz, és pipere cucc mennyire nem hiányzik, az már annál inkább, hogy vásároljak. Kétségbeejtő kimondani, hogy már több mint hat hete nem voltam boltban, mondjuk azt nem annyira, hogy ennek köszönhetően egy fillért sem költöttem az elmúlt hónapban!
Mint mindenki a bezártságban én is feszült, és ideges vagyok, ki se pakoltam a bőröndből, így várom a visszautat, és ma végre felcsillant a reménysugár… találtunk egy gépet, nem négyszer, csak egyszer kell átszállnom, úgy néz ki, végre vághatom a centit! Már csak 20-at kell aludni, és véget ér a svéd kaland, érkezem Monte-Carlo!!!!