Bogaras éjszakák

Nem is kérdés, hogy bogaras nőszemély vagyok! De ma este így Halloween táján merészebbre veszem a figurát és a valódi ráadásul monacói ízeltlábúak világába vezetlek be benneteket. Merem ezt tenni bátran, mindenféle női sikongatás nélkül. Az imént ugyanis kimentem a konyhába, és mint egy Hitchcock filmben a gyönyörű őszi körtéimről felrebbent egy egész sereg muslica, onnan a fürdőbe rohantam a kádban viháncoló két porontyhoz, és kénytelen voltam agyon nyomni a hófehér falon terpeszkedő jóllakott szúnyogot, majd pizsamáért futottam a gyerekszobába és halálra rémített egy silverfish – a fordításhoz csak maradj velem. És most, hogy itt ütöm a billentyűzetet egy légy cseszeget. Ősz van, ez Monaco!

Már hónapok óta arról csacsog a média, még a közösségi is, hogy Franciaország szerte ágy poloska invázió van. A kutatók laboratóriumi körülmények között arra jutottak, hogy ezek a szörnyű vérszívók olyan fantasztikus mutáción mentek keresztül, hogy még a jól bevált bivalyerős mérgek sem ölik meg őket. Mit lehet tenni? A fórumok ontják persze az ötleteket, fagyasszunk, vasaljunk, dobjuk ki, és leginkább költözzünk el. Szerencsére ez a kórság nem ért el a hercegségbe, legalábbis egyelőre nem hallottunk róla.

Azokban a klasszikus századfordulós épületekben azonban, ahol volt szerencsém lakni itt Monacóban, a fülledt augusztusi éjszakákon találkoztam csótányokkal. Ezek az első randevúk meglehetősen röhejesre sikeredtek, hiszen tapasztalat nélkül fotókkal kértem telefonos tanácsot, milyen új lakótársra tehettem szert!? Hihetetlen, de azt mondják minden nagyváros lakói a patkányok is, bár a lábuk nem ízlelt, ha már ijesztgetős a téma, hadd szóljon… Bizony, bizony jött már szemben velem patkány a Monaco éjszakai csillogásában, és kaptam konkrét ötletet is, hová kell mennem egy jó videóért, ahol úgy hemzsegnek ezek a nagyra nőtt egerek, hogy olybá tűnik, maguktól mozognak a kukák. A gyomrom egyelőre nem vitt rá…

Pedig nem vagyok az a nyápicfajta, de ami sok az sok! Azt írta az újság, méghozzá a helyi, hogy az elviselhetetlen légy áradat, ami pár éve minden október táján jellemző kis város államunkra a klímának köszönhető. A nedves meleg ősz állítólag kedvez ezeknek az apró szörnyeknek, akik annyira pofátlanok, hogy mire nagy nehezen kiszedjük őket a fülünkből, már a szánkba szálltak át. Egy kávét nem lehet nyugton meginni tőlük, és nem hagyják azt sem, hogy a medence parton bóbiskolva profitáljunk az indián nyárból.

Nincs vége, folytatom; a hercegség határain belül szerencsére nem, de kis házunk teraszán szezonban bizony partvissal seperjük a bűzös poloskákat.

Kisebb méretű – igaz csak centiméterben mérve- a támadás a monacói lakásban, de sokkal jobban a szívemre veszem, még inkább az idegeimre. A molylepkék minden évben, szezonális vendégek, szinte nem volt még olyan doboz zabpelyhem- pedig tömjük a kását rendesen – aminek előbb értünk volna a végére, mint ők.

Állandó csapdákkal körülvéve éljük hát az életünk, ahova néha-néha belemásznak bizony immár kiirthatatlan, gyűlölt lakótársaink is, a « nyünyükék ». Kommentben várom a nálam tapasztaltabbakat, okosabbakat! Segítséééég! Mik ezek és mit akarnak tőlem??

Több mint két éve küzdök velük, megszámlálhatatlan alkalommal néztem végig az összes élelmiszert a konyhában, és olyan helyeken találkoztam ezekkel a miniatűr bestiákkal, hogy nem hiszitek el nekem. A liszt, a kukorica pehely, alapból repül a kukába, egy olyan háztartásban, ahol tudatosan semmit nem dobunk ki. De felzabálták a kakaóport, a jó kis magyar pirospaprikában hemzsegtek, átrágták magukat a leveskockák papírdobozán, majd az alufólián, hogy az általam mellőzött, sós csemegéhez jussanak. Végigkóstolták a fém dobozba zárt teakollekcióm teljes ízvilágát. és amikor kinyitottam az üvegcsében őrzött hazai köménymagot, hűlt helyét leltem kedvenc fűszeremnek, helyette ezek a barna dögök, nyüzsögtek százával az apró tartóban. Az origin alutasakos élesztőn is átfúrták magukat, és mint egy darázsfészek egész bázist építettek ki benne. Már-már azt hittem legyőztem őket, aztán szeptemberben hazajöttem a nyaralásból és ó borzalom, a pici babám búzaszemekkel töltött plüss vízilovát támadták meg. A cuki kis ágyában a gondosan fertőtlenített, vasalt fehér lepedőn sétálgattak ezek aaaa, ezek aaaa… nem tudom mik. Én aki, soha semmit nem adok fel, most közel járok, hogy átadom az irányítást nekik…

Lehet ennél rosszabb is? Lehet! A legborzasztóbb új ismeretségem itt Monacóban, minden kétséget kizárólag a silverfish, franciául poisson d’argent. Az internetnek hála tudom csak magyarra fordítani, nem is hiszem, hogy ezek a sikamlós, hihetetlenül fürge és undorító rovarok valóban léteznének Magyarországon. Az ezüstös pikkelyke, vagy ezüstös ősrovar, népies elnevezésén: csillámka, ezüstmoly, cukormoly, nádméznyaló az ősidőkből származik, 300 millió éve jelent meg a Földön. Ezt olvasva az esélytelenek nyugalmával huppanok vissza a fotelba, őket se fogom legyőzni!

Az egészen aprókat tényleg lehetetlen utolérni, a nagyobbak, mert bizony három centisre is megnőnek – az interneten olvasottakkal ellentétben – nagy ritkán sikerül elkapni, és ilyenkor kerülget a hányinger, már félek összenyomni is, mert gyomorforgató, azaz aprócska hang, ami a szégyenteljes gyilkolást kíséri, és utána a zsebkendőben, mintha nyoma veszett volna az állatnak. Csak a szememet meregetem, hogy hová lett, tudva azt, hogy roncsolt testrészeik regenerálódnak, ez még ijesztőbb!?! Kizárólag sötétben bújnak elő, és a vizes, párás helységeket kedvelik, hát nálunk pont babaszoba melletti mellékhelység a kedvenc helyük. Komoly károkat is okozhatnak egy lakásban, mivel teljességben mindenevők, legyen az könyv, ragasztó, liszt vagy cukor, és elképesztő, de a hypot is kifejezetten kedvelik, viszont ha kell, akár egy évet is kibírnak élelem nélkül. Monaco klímáját az állandó 20-25 fokkal és 70 százalék feletti páratartalommal, szinte nekik találták ki. Hogy folytassam a horrort, a nőstény alkalmanként akár száz porontynak is életet adhat, akik akár hét évig is élhetnek. Még szerencse, hogy nem csípnek, viszont érthető módon komoly fertőzés és baktériumforrást jelenthetnek egy lakásban…

Ezek után mit nekem zombik, halálfejek, és vámpírok, megsimogatom a műanyag pókjaim elfújom a gyertyát a töklámpásba és lefekszem aludni. Álmodjatok szépeket!