Tavaly ilyenkor már őrült nyüzsi volt Monacóban, gyalog is alig lehetett megmozdulni, nemhogy autóval. Az új félsziget építésének nagy mérföldköve – bizony-bizony újabb területet vesznek el a tengertől – egész véletlen egybe esett a Monte-Carlo Masters 2019 elődöntőjével, teljesen megbénítva a város forgalmát. A főútnak számító és Forma1-ből világszerte ismert alagutat egyirányúsították, mivel a csodás logisztikának köszönhetően pont aznap ért össze a mesterséges sziget a szárazfölddel… az emberek lélekszakadva próbáltak a lépésben araszoló kocsik között eljutni a hosszú kilométerekre fekvő teniszklubig.
Kivételesen időben indulva a benzingőzös alagút közepénél elmerengtem, legutóbb pont ott futottam össze Novak Dokoviccsal, mindketten a filharmonikus koncertre igyekeztünk alaposan megkésve. Pár száz méterrel odébb, a világelső szerb háza elé érve aztán szomorúan konstatáltam, hogy az ő játékának aznap nem szurkolhatok. Közvetlen szomszédja, a monacói magyar konzul már az épület előtt várt, az ő meghívásra vehettem részt a 2019-es szezonnyitó tenisztornán.
A több mint 110 éves rangos monacói rendezvény sorozatra évről évre több rajongó érkezik, pedig a pályák fizikailag nem is a hercegséghez, hanem Franciaország területéhez tartoznak. A világ egyik legrégibb tornájának helyszínére végül mi is rendkívül hosszan és bonyolultan, buszos transzferrel érkeztünk. Innentől viszont leegyszerűsödtek az események, a névre szóló páholy már várt minket, és kedves magyar társaságban, mindössze egy kulináris élménynek számító ebéddel megszakítva – igaz falatozás közben is nyomon tudtuk követni az aktuális párbajt – naplementéig csodáltuk a sárga labda szélsebes pattogását. Büszke magyar kis csapatunk, a burgenlandi Dominic Thiem és a szlovák Martin Klizan erőpróbáján talán hangosabban szurkolt, mint – végül a legjobb négy között záró – Nadalnak, az okostelefonjainkat bújva ugyanis gyorsan megállapítottuk, éppen két magyar játszik egymás ellen… nehéz volt hát eldönteni kinek is drukkoljunk…
A nap végén még magasra emelt fővel csodáltuk meg a klubépület falaira kihelyezett győztes magyarok emléktábláit, majd a leírhatatlan tömegtől megbénítva nehézkesen ugyan, de megpróbáltunk haza indulni…
Most bezzeg csönd van Monacóban! Pedig holnap lenne, az elődöntő!
De az idei teniszt már több mint egy hónapja – eső nap nélkül – lemondták, rábólintva az ezzel járó óriási anyagi veszteségre. Pont ugyanezen szempontok miatt a félsziget építkezése viszont egy percre se állhatott le, a monoton zajt, most csak a daruk és a többi hatalmas gép biztosítja.
A taxik, beleértve még a luxus limuzinokat is továbbra is térítésmentesen szállítják a kórház dolgozóit, és a betegeket. A kormány és egy helyi cég friss együttműködésének köszönhetően, a városállam lakosai napi két ingyenes – a francia hadsereg által bevizsgált, és elfogadott – maszkot vehetnek át a polgármesteri hivatalban. Számomra csak az kérdés, hogy a szigorú kijárási korlátozások miatt, vajon, hogy jutnak majd el a megadott helyszínre?
A maszk egyébként nem kötelező, csak ajánlott, de Albert herceg is példamutatóan viselte – gyógyulása óta első – tegnapi közszereplésén. Charlene hercegnő alapítványa pedig 5000 maszkot osztott szét szerda délelőtt a városi piactéren. Szintén állami intézkedésre, több tízezer – helyben elvégezhető – koronavírus teszt érkezését várják a napokban.
A vírus csillapodni látszik, bár az elmúlt húsz napban több mint 50 fővel nőtt a regisztrált esetek száma, és három halálos áldozatot is követelt a kór.
A rendőrség közben szorgosan szedi a büntetéseket a kihágóktól. Leginkább az autós forgalmat szűrik, de a minap a kikötőben strázsáló két jacht hangosan bulizó utasaitól is beszedték a fejenként 200 eurós utólagos „belépőjegyet”. Nem hiszem, hogy nagy érvágásként érte őket… A szabadtéri “programokat” azóta egy, azaz egy fősre korlátozták!
Az utolsó döntés alapján a karantén május 3-ával ér véget Monacóban, az iskolák viszont a francia politikát követve csak egy héttel később nyithatnak újra. A legtöbb gyerekes ismerősöm ebből a szempontból felülírja az állami döntést, ők csak szeptemberben szándékoznak újra oktatási intézménybe vinni féltett csemetéjüket…
Se tenisz, se iskola, csak a néma csend…
…egészen este nyolcig, hiszen minden este felzúg a taps és a hajók kürtje elismerve a kórházi dolgozók fáradhatatlan munkáját!
