Nemcsak magyarországi otthonomban kerültem különleges utcába, különleges lakókkal, Monacóban is jól sikerült a véletlen választás. Ahogy nemrég a közösségi oldalon elmeséltem, Győrben valami földöntúli zöld-fehér sugárzásnak lehettünk kitéve, ami családommal egy utcába „kényszerítette” az ETO 82-es bajnokcsapatából Szabó Ottót, Hajszán Gyulát, Hlagyvik Gábort és Turbék Istvánt is. Ha reálisabban akarjuk nézni a történetet, akkor az is lehet, hogy az ő személyes hatásukra lett aztán foci bolond a szembe szomszédból Fehér Miki és Stark Peti is. Nem csoda, hogy felnőttként az én utam is egyenes lett a nagy múltú győri klubba, ahol öt feledhetetlen évet töltöttem, innen pedig majdnem egyenes a piros-fehér monacói mini birodalmamba érkeztem.
Bár rengeteget jöttem-mentem, és költöztem az elmúlt tíz esztendőben, az élet valahogy mindig visszasodort ugyanabba a napsütötte, monacói utcácskába. Olyannyira gyökeret vertem a kerületben, hogy a tőlem 300 méterre – szerinte csak 298 – lakó szomszédommal, akarom mondani a párommal immár közös fedél alatt fészkelünk a hercegség eme narancsfákkal szegélyezett központi boulevardján.
És mitől különleges a jelenlegi utcám?! Ha a csodás kilátás a palotára és a tengerre nem lenne elegendő magyarázat, akkor ott van még a tény, hogy a vonat és buszpályaudvar illetve a kórház között, tökéletesen központi helyen fekszik. A város főterére 4, a minden rendezvényt vendégül látó kikötőbe 3 perc alatt érek le gyalog. Aztán van még egy kivételes előnye a ritkaságnak számító csendes két sávosnak: Albert herceg szigorú díszőrsége ugyanis a közvetlen szomszédom. Több mint száz igéző, fürkész szempár vigyázza a városrész nyugalmát…a hölgyek azért nincsenek mindig biztonságban!
A két hatalmas épület nem tűnik ki a többi közül, talán sose vettem volna észre, ha egy látogatóm nem kérdez rá mi ez a két kis ágyú itt a város közepén. A két magasra nőtt karszárnyából nemcsak a kerületet lehet remekül belátni, de a hercegi vár állandó távfelügyelete is elkerülhetetlen a meseszép panorámában.
Számomra is ilyen kikerülhetetlen volt, amikor az egyébként valóban nyugalmas utcácskában egy nagy kupac sármos, várakozó öltönyösbe ütköztem boltba menet és jövet egyaránt. Ahányszor ez a kellemes látvány állta utam a közlekedésben megremegett a lábam, de sose mertem megkérdezni mire várnak?! …nem rám, az biztos!
Ahogy teltek az évek világossá vált, a magas fiúk gyülekezete a monacói díszőrség szállása, és irodái előtt sorozásra vár reménykedve. És idővel egyre többet megtudtam a fess szomszédjaimról, elmesélem!
Röviden:
Carabinier – mert hivatalosan így nevezik őket – olyan független (!?) 180-200 cm közötti, 19-27 életkorú francia, vagy monacói állampolgár lehet, aki jó tanulmányi eredményekkel valamint katonai előképzettséggel, B kategóriás jogosítvánnyal rendelkezik, tökéletes egészségi és fizikai állapotban van, tud úszni és esetleges tetoválását nem látható helyen viseli. Természetesen lojális, önfeláldozó, sportos, sokoldalú, és nem utolsó sorban jól nevelt! Magyarul kész főnyeremény… akár társkereső oldalon is hirdethetnénk így, ugye csajok?!
(Az már más lapra tartozik, hogy kizárólag a herceg engedélyével köthetnek házasságot!)
Kifejtve:
Hogy miért is legyen sokoldalú egy carabinier, mert hatalmas terhet rónak rájuk, már-már női feladatsort kell ellátniuk férfi kitartással! Egy hercegi katona a takarítónőn át, a rendőrig, a sofőrön vagy tűzoltón, orvoson keresztül rengeteg poszton köteles helytállni, mindezek mellett specializálódik lövészként, karbantartóként, motoros rendőrként, zenészként, búvárként, informatikusként, könyvelőként, hogy csak a legérdekesebbeket említsem.
A laktanyájuk tehát tökéletesen önellátó, nem kell se festőt, se csőszerelőt hívni, megoldják házon belül. Kizárólag a kantinjuk az a hely, ahol – szakácsként, pincérként – külsősöket találunk, és egyszerű a miért, egy carabinier nem szolgálhat másnak, csak is a hercegnek!
A hét – normál szolgálatot is teljesítő – sofőr fegyvert hord, biztonságos vezetés technikájukat pedig a legjobbak között a Le Mans-i versenypályán és a francia rendőrség speciális egységénél sajátítják el
Érthető, hogy a szerepük az évtizedek, évszázadok során mindig változott, de mindig is a palota, és az éppen uralkodó herceg és családja, no meg persze a trónörökös védelme volt a fő feladatuk. Mint minden uralkodónak, a Monacót 1297-ben csellel elfoglaló Grimaldi család fejének is volt saját őrsége, ez a katonákból vagy lovagokból álló testület alakult át az évek hosszú során. A 16. századtól már írásos emlékek is tanúskodnak tevékenységükről, de a mai mesterség alapjait 1817-től jegyzik hivatalosan Az elit csendőr alakulat minden szempontból sokat modernizálódott az elmúlt kétszáz esztendőben is.
A leglátványosabb szerepben manapság az őrségváltás ceremóniája alatt találkozhatunk a titokzatos díszőrséggel, több mint egy évszázada minden délben – pontosan 11.55-kor – a palota előtti téren kerül sor a turistacsalogató szertartásra. Kizárólag a második világháború és a Covid-19 állhatott időlegesen eme büszke, zenés tradíció útjába. De a több mint száz különleges katona feladata nem merül ki eme napi „színjátékban”, a legmodernebb technikával felszerelt monacói mini hadsereg tagjait évről évre képzik, fejlesztik, tesztelik, hogy adott esetben valódi elitalakulatként vethessék be őket kényes szituációkban a szuverén állam védelmére. A hercegnek nemcsak hűséget fogadnak, de teljesítik is az ezredesi rangban lévő II Albert minden parancsát.
Oldalukon M16-os, vagy Glock17-es lóg, tehát nem díszkarddal, hanem valódi fegyverekkel állítják meg a túl kíváncsi turistákat A legények egyenruhája is sokat formálódott az idők során, de az elmúlt száz évben alig észrevehető a változás. A kék és természetesen az ország színei a piros illetve a fehér uralkodik az egyenruhákon is, a díszőrségben kakastoll koronázza a jól fizetett zsoldosok sisakját. A fejfedő elmaradhatatlan, ezért könnyen megismerhetjük Albert herceg leghűségesebb szolgáit, a büszke anyukák legnagyobb szomorúságára egytől egyig kopaszodnak…
Fotók: Les Carabiniers du Prince travers la carte postale