Ha kinyitom a modernkori „rádiót”, a net minden forrásából a karácsonyi hazautazás szervezése, lebonyolítása fogad. Ki kocsival, vagy vonaton, ki repülővel próbálkozik, de a legtöbben ugyanazt a kérdést teszik fel, hogyan?! Teszt? Oltás? Mindkettő? De mi van, ha egyik sem… Furcsa ez az újkeletű karácsonyi láz, jobb esetben nem a COVID okozza…
Én is benne égtem, igaz előrébb hozva pár héttel, így már tapasztalt utazóként oszthatom meg élményeimet. Persze megint csoportosan ültek a nyakamba a vészmadarak, hogy lebeszéljenek „hajmeresztő” tervemről: vírus idején, egyedül utazni, egy alig egyévessel…És én a „felelőtlen vakmerő” gyorsan belevágtam. Még szép, élénken él benne az elmúlt karácsony szelleme – és nem fogom Charles Dickens híres meséjét idézni – de muszáj volt egy falatka magyar hagyományt magamba szívnom, feltöltődnöm mielőtt immár családanyaként megszervezem és lebonyolítom az első nagy ünnepet ebben a felelősségteljes, új szerepben.
„Muszáj uraság” is a nyakamba ült, és sürgetett, hiszen a híres, hírhedt pink légitársaságunknál három korábbi repjegyem ára is ott „kamatozott” a számlámon. Két évet adtak, hogy elköltsem, levásároljam őket, és bizony-bizony hihetetlen, de tavasszal lejárt volna az első. Megdöbbentő, hogy vírusunk idestova két éve rongálja már az életünket, tesz keresztbe szerény és visszafogott utazási terveinknek.
Szóval repülőjegyet vettem, hitetlenkedve konstatálva, hogy az ölemben helyet foglaló pici babám jegye közel 50 százalékkal drágább, mint az én felnőtt díjam. Kíváncsiságból átugrottam, hát egy másik, elitebb légitársaság lapjára, ahol hasonló árak fogadtak. Ez a vírus bizony mindent átír, emlékszem anno úgy kerestünk nyaralást, hogy a gyerek két éves szülinapja elé essen az indulás, hiszen az anyuka ölében maximum a reptéri illetékeket merték elkérni egy apróságért. Mindez a múlté! De engem se kell félteni, „véletlenül” egy évvel megöregbítettem a picurt, és láss csodát, nemcsak hogy olcsóbb lett a jegye, de így már saját ülésre, és saját kézipoggyászra is feljogosították, kár hogy én cipeltem…
A Bécsből induló járatomat aztán NÉGY nappal az indulás előtt módosították, teljesen ellehetetlenítve a visszautam. Egy világ dőlt össze bennem, olvasva az akkor már legalább tízedik indulásommal kapcsolatos emailt. De megtörtént a karácsonyi csoda, és eddig még nem tapasztalt korrekt módon új ajánlatot kaptam, ráadásul ráfizetés nélkül, a Nizza-Budapest útvonalra. Nem sokáig hezitáltam hát… és szerencsére ezzel véget is értek az izgalmak…
A PCR teszt a zsebemben, a gyerek és a két táska a nyakamban, nem volt egyszerű, inkább izzasztó, de sikerült. Igaz a negatív tesztem senkit nem érdekelt, hiába próbáltam mutogatni, rá se néztek se itt, se a magyar fővárosba érkezésemkor!
Otthon aztán fellélegeztem, szerető család, rég nem látott barátok, előre hozott ünnepi hangulat, finomabbnál finomabb ételek. Tizenegy nap három kiló plusz!!! Hát igen, nem kellett volna illatos zserbóval lefojtani a füstölt csülköt, és gőzölgő túrógombócokat habzsolni a három tányér halászlé után… még azt se mondhatom, hogy majd gyorsan leadom, hiszen csak most kezdődnek az ünnepek…
Így legalább volt energiám, és melengető fókazsírom a visszaútra. A friss PCR teszt ismét a zsebemben lapult szorosan a tepertős pogácsához és a csípős pirosaranyhoz simulva, de most se nézett rá senki. Bosszantó, hogy a csapból is a rettegés árad, bosszantó, hogy vagyonokat fizetünk, hogy bizonyítsuk „ártatlanságunk”, és három ország, négy nagyvárosa között oda-vissza cikázva senkit nem érdekel, hogy hordozom-e a „gyilkos” kórt. Hordoztam, hát helyette ismét a közel 10 kilós porontyom, meg az apró ajándékokkal, „magyarságokkal” degeszre gyömöszölt batyujaim, de volt miből égetnem a kalóriát… Nizzában földet érve, se útlevelet, se tesztet, se a „kötelező” önbevallást – miszerint nem vagyok beteg és vírusossal sem érintkeztem – nem kértek.
Otthonról hazajöttem! Azóta az utazás, sőt már a takarítás láza is lecsengett. Feldíszítettem a lakást, hoztam hozzá ezt-azt gyerekorom karácsonyaiból. A mákos zacskó is túlélte az utat, alig várja, hogy a bejglibe kerüljön, én meg, hogy ránk virradjon a nagy nap, és életem első monacói-magyar-francia karácsonyát levezényeljem. Meghitten, csendesen könnyek között mosolyogva, új szokásokat, új lapokat nyitva…
Áldott, szép karácsonyt!