Monaco pont olyan, mint az ikrek csillagjegy szülöttei, kétarcú! Talán ezért érzem annyira magaménak, hiszen olyan, mint én, két teljesen különböző jellege van, egy felszínesnek tűnő, vakítóan csillogó, és a háttérben az igazi, mélységeiben értékelhető.
Első monacói tavaszom, talán első partijába egy már ott lakó magyar lány csábított el. Na jó, bevallom, nem kellett sokáig győzködnie, igaz maga a buli maradandó emléket nem hagyott, annál inkább a beszélgetésünk. A mai napig magam előtt látom, ahogy sétálunk – a már nem emlékszem melyik – világhíres Dj által vezényelt éjszakába, figyelem a fehér szandálba és tenyérnyi virágokkal díszített fekete harisnyába bújtatott lábait, és hallgatom, amit teljes meggyőződéssel magyaráz. Az alig 300 fős BAZ megyei községből érkező, nálam egy ötössel fiatalabb lány arról győzködött, hogy Monaco egy semmitmondó falu: „Itt semmi nincsen, csak luxusautók, meg luxus q…! Halálra unom magam….” – mondta. Majd pár hét múlva örökre elviharzott a számára egyhangú és eseménytelen hercegségből.
Kalandom legelején tartva megdöbbentett! Az elmúlt közel egy évtizedben igyekeztem tehát bebizonyítani, hogy tévedett… Kemény fába vágtam a fejszémet, ugye?!
Igaz, hogy a legfelkapottabb kaszinó negyedben láttam már olyan kirakati karórát, ami pontosan annyiba került, mint a legújabb Bugatti. Valóban megdöbbentő azoknak a szétbotoxolt nőknek a létszáma is, akik a tanítás végén az iskola elé érkezve, csak úgy kirepülnek 12 centiméteres Louboutinjükön a Ferrarijukból, és a Louis Vuitton táskát szerényen arrébb dobva gyömöszölik be a Gucciba öltöztetett visító gyereket a piros kabrióba. Hihetetlen a jachtok száma is, és ezért persze az is, hogy megszokott dolog ebédelni, kirándulni, partizni vagy számomra például tanítani járni egy több tízmillió eurós „úszóházra”. Az is tény, hogy tízszer több bankszámla van, mint lakos, pedig turista szezonon kívül – mert azért akad ilyen is – megdöbbentően üres Monaco. Szerény személyem már kapott olyan báli belépőjegyet, ami pontosan annyiba került, mint egyhavi lakbérem, de hoztak haza magánóráról helikopterrel is, mert az tűnt a legegyszerűbbnek…
Igen, Monaco tud nagyon felszínes lenni, fontosak a külsőségek, a nagy márkák, és előfordulhat, hogy nem áll mögötte semmilyen tudás, vagy munka, mindössze egy szép popsi, amit az idő múlásával könnyen lecserélhetnek. Voltam nem is egy olyan rendezvény kulisszái mögött, ahol vagyont kértek a fogyasztásért, és a vendégek érkezését követően, az utolsó pillanatban fixálták le mi legyen a program. Én remegtem egyedül az idegességtől, pedig aztán nem nyomta felelősség a vállam… Sokszor beszélgettem olyan külsőre irigylésre méltó kétlábúval is, akinél a kutyám eszét előrébbre valónak tartottam, no de erre a világ más tájain is gyakran akadt példa.
Pozitív hozzáállásomat nyilván javította, hogy valami különös szerencse folytán remek társaságba csöppentem. Az intellektuális családból származó négy, született monacói lány, és a hozzájuk tartozó négy francia (!) férfi egyöntetűen fogadott be társaságába. Egyszerű, hétköznapi emberek szürke és unalmas problémákkal, szerény, mégis csodás programokkal. A közös társasozást, vagy a nyáresti piknikeket nem sorolhatom éppen a tömegrendezvény kategóriába, de például hosszú évek óta együtt járunk koncertekre. A klasszikust is beleszámolhatjuk, a monacói filharmonikusok a világ válogatott zenészeiből – köztük két magyar hegedűművészből - kovácsolt dolgos, és egyedülálló zenekart. Az opera előadásokat is ők kísérik, ahova évente kétszer ingyenesen is meginvitálják az érdeklődőket. De havonta legalább egyszer együtt, sőt alaposan kibővített létszámmal, jelenünk meg az állam által támogatott, ennek köszönhetően díjmentes modern koncerteken is, ahol a világ legkülönfélébb stílusú, feltörekvő zenekarai adnak számot tehetségükről. Aztán ott van a színház is, valaki mindig kap repijegyet, végszükség esetén pedig nyáron tobzódunk az igazi teátrum élményben. A 18. század elején épült közvetlen tengerparti erődítmény évek óta a nyári szabadtéri színháznak ad otthont. A számomra premiernek számító darab előtt magyaros előítéletektől fortyogva azon gondolkodtam, vajon milyen vacak darabbal fognak untatni minket, ha ingyenes a programsorozat. Megdöbbentő volt, még akkor is, ha a kezdetekben voltak hátráltató nyelvi hiányosságaim! Otthon is bejáratos voltam/vagyok a csepűrágók elvarázsolt világába, de ilyen válogatott színházélményt még soha, sehol nem kaptam! A francophone világ vadonatúj, díjazott művészei állnak elénk hétről hétre a természet adta festői díszletek között. Miniszterekkel, mega cégek igazgatóival összepréselődve ülünk, nézzük és hallgatjuk a csodát, amihez a tenger hullámzása, a csillagok és a sirályok éneke ad állandó keretet.
A kikötőben hónapról hónapra más rendezvény várja a lakosokat és a turistákat egyaránt, nagyrészük térítésmentesen. A legkülönfélébb sportok, a vásárlás, a tűzijáték, a lovak, a zene, a gasztronómia szerelmesei egyaránt megtalálhatják örömüket a város, központi gyülekező helyén. Az elmúlt évek alatt én még nem maradtam program nélkül, sőt inkább nehéz szortírozni, hogy mit hagyjak ki a heti listából…
Biztos, hogy ezt az őszinte arcot, ahogy az alacsony és egyszerű, őslakos halászembereket sem tárják elénk a turistáknak szánt könyvek, de attól még nagyon is léteznek. Monaco csakugyan kétarcú, ha akarom “kétszínű”, a piros-fehér, városszerte ott lebeg a nemzetiszín zászlón. De én már csak összemosva látom ezt a gyönyörű rózsaszín világot, a maga együgyű szétszórtságával, és kirívó hivalkodásával.
Végeláthatatlan igazságtudatommal kérdezlek benneteket, kíváncsian várva a véleményeteket, melyikünknek adtok igazat?! Álmosítóan fehér, vagy vérpezsdítően piros ország-e új otthonom? Csak azt ne mondjátok a kérdés költői….
