Keserű karácsony?! Mondhatnám azt is kerge, kalandos, kába, de leginkább kajás, hogy tovább alliteráljak. Nemcsak Magyarországon, itt is az ételek körül forog az ünnep. A boltok roskadozó polcokkal várják a mohó vevőket, a „traiteur”-ők – kábé profi készétel árusnak fordítja a szótár- gusztusos kis boltjai előtt pedig hosszú sorok kígyóznak december közepétől év végéig. Ráadásul Franciaország szerte minden régiónak megvan a maga hagyományos eledele, és valljuk be, vesztegzár idején mi egyebet csinálhatnánk?! Eszünk…
Életem első karácsonyi vacsoráját, és ebédjét fogyasztottam el a családi fészektől, édesanyám tradicionális konyhájától több száz kilométerre. Kezdjük azzal a “felháborító” ténnyel hogy itt nem szenteste ajándékoznak az emberek, és hogy 24-re már teljesen megszokott eleme a lakásnak a karácsonyfa, hiszen hetek óta ott díszeleg a nappaliban. Gyakran bántó ez a “korai” készülődés a magyar szemnek, de ha belegondolunk, óriási tehertől, stressztől szabadulhatnánk így meg. Gondoljunk csak bele milyen felemelő lenne, ha nem a megégett diós bejgli szeletelése, és az ajándékcsomagoláshoz elengedhetetlen cellux elveszett végének reménytelen keresése közben kellene az égősorban megtalálni a kiégett példányt és megragasztani az egyetlen – még tavaly megrepedt – csúcsdíszt?!?
Én még mindig nem álltam kötélnek, de tény Monacóban, a szomszédos olaszoknál és gall földön is már december második hetében elkészül a fa. A családok gyerekekkel együtt (!) közösen díszítenek, és az ajándékok gyakran napról napra a fa alatt gyülekezve várják a nagy napot. Ami nem december 24-e! A szenteste fogalma a magyar értelmezés szerint tehát nem is létezik Franciaországban. A családi Betlehem viszont minden lakás elengedhetetlen tartozéka, azt azért nem merem hozzátenni, hogy vallásra való tekintet nélkül…
Az ételekhez visszatérve az éjféli misét megelőzően az asztalra már előkelőbb finomságok kerülnek egy szimpla hétköznapnál. A vendégségben, ahol voltam a kacsamellet már egy cukrászdái fatörzs torta követte, apró télapókkal, baltákkal, fűrészekkel díszítve. Sok család vacsora után templomba indul, és csak másnap kora reggel esnek neki az ajándékoknak. Családja válogatja, hogy a fenyő alá, vagy a kandalló mellé érkeznek a csomagok Pere Noel, azaz karácsony apó puttonyából.
Nekem ez utóbbi verzióban volt részem, a kandalló mellé helyezett cipőmbe mandarint és szaloncukrot gyömöszölt a fehérszakállas Bizony, bizony ez az édesség bárhogy is szeretnénk nem magyar találmány, viszont a francia szaloncukor soha nem kerül fel a fára, de apró cédulára írt életbölcsességeket, sőt mini petárdát is rejt a csokoládé mellett minden egyes zörgős papírcsomagolás. Nem maradhatnak persze el a nagy csomagok se, de az emberek gyakran ajándékoznak csodás desszerteket egymásnak.
A csomagoló papírok miszlikre szaggatását követően ülnek le a már-már éhező családtagok az ebédlő asztal mellé. Itt délen nem maradhat ki a menüből a tengergyümölcsei, leginkább az osztriga vagy a csiga sem. A libamáj is alaptartozék az előételek hosszú sorában, gyümölcsökkel, vagy lekvárral, meleg pirítóson tálalva. Főételnek jöhet kacsa, liba ropogósra pirítva, és ha még bírjuk szusszal, jön a sajttál, majd a híres fatörzs. Fagyiból, csokiból, gyümölcsből, nagyi házi receptje alapján, mi szem szájnak ingere.
Komoly biznisz épült már a karácsonyi fatörzs árusítására. Az ételeket természetesen pezsgő és finom, könnyű borok kísérik. Emésztés elősegítőnek, néha rumba áztatott gyümölcs is kerül az asztalra…
A két-három órás falatozást természetesen kávé zárja, így legalább magunkhoz térünk és az ajándékokkal a hónunk alatt haza, vagy a hálószobába gurulhatunk
Pont ahogy otthon, lélegzetvételnyinek tűnik az idő a szilveszteri banzájig. Így korona idején – tudva, hogy komoly partikról, emlékezetes házibulikról nem is álmodhatunk – is tömve vannak az élelmiszerboltok. Szabad a pálya, hiszen népi hagyományok, tradicionális ételek nem korlátozzák az év utolsó napjait. Monacóban mégis komoly hiány van malac húsból, lehet a tudtom nélkül népes magyar kolónia telepedett le a környéken, mindenesetre ma délután minden női bűbájamat bevetve puncsoltam a hentesnél egy csülökért. Szorítsatok, még van esélyem…Tényleg rámférne, mert francia kulinária ide vagy oda, életem első olyan téli vakációján vagyok, ahol nemhogy nem híztam, de a mérleg mutatója határozottan lefelé konyul…
Ui.: Mondhatnám, hogy malac híján legrosszabb esetben majd átugrok a szomszédos Hotel de Paris szilveszteri ajánlatára, de anyukám szerint az óévet nem illik adósággal zárni… márpedig egy italfogyasztással felturbózott 31-i vacsora – ahonnan ráadásul futhatnék hazáig, no, nem a gyomorrontás miatt, csak, hogy még éjfél előtt a kijárási tilalmat betartva hazaérjek – 1500 eurómba fájna! Ebből inkább vékonykán, de boldogan megyek majd nyaralni a remélhetőleg vírusmentes újesztendőben…
Lehet, hogy sertés virsli lesz a menü?!?