Hetek óta ülök csak a képernyő előtt, írok három sort, majd egyet vagy kettőt kitörlök, pedig millió dolog történik körülöttem, mégsem érzem, azt a nagy év eleji energia dömpinget, ami ilyentájt el szokott árasztani
Három hete úgy kezdtem az írásomat, hogy ideje számot vetni, meg fogadalmakat tenni! Azóta se tettem meg …de hiszen egy olyan év áll a hátunk mögött, ahol egy percig sem dönthettünk szabadon. Teljes 12 hónapon, 52 héten, 365 napon keresztül beszabályozták minden lépésünk, korlátozták aprócska vágyaink, így bármerre is indultam falba ütköztem… fáj is a fejem, milyen újesztendőben reménykedhetek!?
A monacói barátnőim öleléseket, puszikat, mozit, színházat, zenét kívántak 2022-re… mindazt tehát, amiből hiányt szenvedtünk az elmúlt időszakban. Már tavaly se mehettünk szilveszterezni, idén sem volt ez másként. Persze megoldottuk, hogy vidáman és kellemes társaságban lépjünk át ebbe a tripla kettes esztendőbe, de tökéletesen jelzi a tudatalattink állapotát, hogy egy szem fénykép sem készült a házibulink fergetegében. Elmaradt az újévköszöntő állami tűzijáték is, a város központi tereit – a gyülekezési szándékot jó előre megakadályozva – pedig lezárták… így összeszorult gyomorral, és ököllel ébredtünk hát új napra, új évre, és új reményekre….
Aztán ahogy szokott dübörögve beindult a január, itt aztán akkor sem unatkozik az ember, ha kissé szárnyát szegik is a programoknak. A Nemzetközi Cirkusz Fesztivál végül idén is elmarad, meglehetősen későn született meg a szomorú döntés, hiszen kevesebb, mint másfél hónappal a világhírű rendezvény kezdete előtt mondták csak vissza a szervezők. Jajj a messzi földről érkező fellépőknek, és nézőknek…
A Monte-Carlo Rally viszont rendben elrajtolt, sőt már véget is ért, a várost ilyenkor még jobban felveri a kipufogók hangos moraja. A kilencvenedszerre (!) elindított rangos versenyen ezúttal Sébastien Loeb aratott sikert. A kaszinótéren megrendezett ünnepélyes díjátadó ceremónián az előírásokra fittyet hányva, egymás nyakába lihegve várta a tömeg a kedvenc pilótáit.
Hihetetlen, hogy tizenkettedszerre is lemaradtam Monaco második nemzeti ünnepéről. Amióta megérkeztem a hercegségbe, nem volt olyan január 26-a, hogy részt tudtam volna venni a bárkagyújtással fémjelzett eseményen. Tavaly és idén persze mentem volna örömmel, de az intézkedések úgy ellehetetlenítik a valódi ünneplést – az eseményen kizárólag nézőtéren ülve, kivetítőket bámulva „vehetünk részt” – hogy inkább a buzgó helyi sajtóból tájékozódom. A hangulat így is adott, munkaszünet révén az utcákon síri csend, csak a díszágyuk dörgése zavarja meg a piros-fehér ünnepnap teljes nyugalmát, még a lakások zárt ablakain keresztül is.
Koccintunk közben „elveszett” hercegnőnk szülinapjára is. Szinte sistereg a város, mindenki erről pletykál… bár Afrikából még november elején visszaérkezett az immár 44 éves egykori úszónő, de azóta se lépett se a publikum, se a kíváncsi és értetlenkedő monacói nép elé. A palota hivatalos közleményben kérte az alattvalók türelmét, megértését!!! Így hát csendben várunk…
Várunk a hercegnőnkre, az új esztendő csodájára, az újabb szigorításokra, vagy enyhítésekre… továbbra is szigorúan kötelező maszkban sétálunk a „fagyos” januári 10-15 fokban, majszoljuk a mandulás krémtől túlcsorduló galette des rois-t, a hónap süteményét, de unalmunkba már mindent megvásároltunk a február eleji palacsinta ünnephez is… teli hasunk ellenére is összeszorul a gyomrunk, és igen, az öklünk is ha a jövőnkre gondolunk…
…tény, hogy újból sok a covidos eset, elég, ha a barátok listáján körbe nézek, oltott és oltatlan egyaránt. A járvány kitörése óta összesen 8084 beteget regisztráltak Monacóban, 7490-et közülük már gyógyultnak nyilvánítottak. Az elmúlt időszakban körülbelül napi 100 új esetről számolnak be, az elhalálozásokról viszont nem ad tájékoztatást az aprócska ország hivatalos kormányának oly precíz oldala.
Ülünk…
Várunk…
És francia szokás szerint még hosszú-hosszú hetekig – félszeg mosollyal – boldog új évet kívánunk!