Furcsábbnál furcsább ünnepségek vannak itt Monacóban; van az, amikor a közönség legnagyobb örömére felgyújtanak egy bárkát a kikötőben, vagy a nagy nemzeti ünnep, ami a herceg tavaszi névnapján alapszik, mégis novemberben üljük, aztán az olyanok amikor kiürül a teljes hercegség, mert szinte elmenekül a lakosság…és vannak a vége láthatatlanok. Azt hiszem, az éppen aktuálisnak talán már a vége felé közeledünk! Hogy mikor kezdődött? Nem biztos, hogy mindenki emlékszik rá, de én feljegyeztem, tavaly májusban! Nem vicc!
III Rainier herceg születésének századik évfordulójára, fia, a jelenlegi uralkodó óriási ünnepségsorozatot rendezett 2023-ban. Május utolsó napján, aki élt és mozgott Monacóban a palota negyed felé vette az irányt, piros-fehérbe öltöztünk, a rendes alattvalók kokárdát tűztek, és apró zászlókkal integettek egymásnak. Mint valami mesekönyv lapjain, és ha már itt tartunk, erre az egy rendezvényre tizenhat oldalas gyönyörű kiadványt nyomtattak és nyomtak minden érdeklődő kezébe.
Végeláthatatlan programok fogadták a helyieket, mert bizony mást nem engedtek fel a szigorú ellenőrzés során. Érthető is, a palota melletti festői kis utcácskákban így is csak úgy hömpölygött a tömeg. Minden ingyenes volt, a piros-fehér nyalókától a sörig, az olaszos raviolitól, a süteményekig, tényleg mi szem szájnak ingere. A grátisz pezsgős üvegek azonban csak este nyolc óra után pukkantak ebbe a hibátlan és jól szervezett vendéglátásban. Az embereket kilenc helyszínen megszámlálhatatlan program szórakoztatta. Kenyér és cirkusz! Csak egy dologban egyezett mind, valamilyen szálon, minden és mindenki kötődött Monacóhoz; tánc, zene, ének, bohócok, old timer autók, kereken száz fehér galamb… Frappáns és remek nyitánya volt ez a majd egy évig tartó ünnepség sorozatnak, hiszen hónapokig téma volt, bárhol is voltunk.
Ezt követően kiállítások sorozata nyílt város szerte, természetesen Rainier herceg egykori lakhelyén a palotában, és olyan impozáns épületekben, mint a minisztérium, de az állatkertben és a vasúti pályaudvaron egyaránt. A nosztalgiázó öregek és az új generáció így sokat tudhatott meg a rendkívül tevékeny herceg aktív életéről, mindennapjairól, és talán egy kicsit a titkairól is.
Határozottan emlékszem, mikor gyerekként betegen a nagyinál aludtam és a nagy esti tévézések alkalmával mutatták az akkor még ereje teljében regnáló Rainiert. Nagymamám sóvárogva nézte, mint mi a sztárokat ; „Milyen szép ember!” Ha nem is mindenben értettünk egyet, de valóban nagyon hasonlított nagyapámra, lehet tudat alatt ezért is vonzott annyira Monaco?!
No, de jöjjön a szokásos intrikus énem, kissé túlzásba estünk azért most is a nagy ünneplésben, ennyi hercegi fejjel díszített monacói zászlót, ennyi túlméretezett dekorációt…Kissé despotikus szituációban éreztem magam az elmúlt hónapokban, be-bevillantak a régi Szovjetunió gigantikus Sztálin, és Lenin szobrai…Ráadásul a lakosságot kifejezetten buzdították a dekorálásra, megadott helyszíneken árulták az egyen zászlókat, és a házak liftjében, lépcsőházában rendeletszerűen agitálták a lakosságot,hogy lobogózzák fel erkélyeiket, ablakaikat! Sokan meg is tették!
Ne zökkenjünk ki a történésekből! Egy hosszú, de érdekes film is készült Rainier herceg életéről, amit városszerte vetítettek, igaz csak meghívóval lehetett megnézni. Ezenkívül – persze a teljesség igénye nélkül -balett előadás, és színdarab is futott a száz év emlékére! Nem unatkoztunk tehát, nem mintha ez olyan könnyű lenne itt a Mediterrán tenger azúrkék partjainál…
A hosszú sort a 46. Nemzetközi Cirkusz Fesztivál zárta már idén januárban, ennek keretei között ismét megtelt a palota előtti tér. Igazából annyira, hogy már kényelmetlenül is éreztük magunkat, feledve a tolongást, az ég felé emeltük hát tekintetünk, és én ismét nagyon kihúztam magam a tömegben! No, nem csak azért, hogy jobban lássak! Még kiabálhatnékom is támadt, de visszafogtam magam, ugyanis egy magyar ember késztette áhítatos csendre a felbolydult népséget! Az elefántokkal, lovakkal, kecskékkel kísért nyílt színi, ingyenes „Cirkusz Show” sztárja egy hazai artistaművész, Simet László volt – remélem helyesebben írtam a nevét, mint a helyi sajtó – aki mindenféle biztosító kötél, és védő háló nélkül, a két daru által kifeszített drótkötélen 25 méter magasan, 80 méter hosszan sétált át a fejünk felett.
A centenáriumi ünnepségsorozatot, az ezt követő cirkuszfesztivál zárta, ahol idén se mellőzték az állatokat! A csúcsos sátor körül simogathattuk is a négylábú szereplők egy részét! Az ünnepelt, Rainier herceg elveit követve – akinek valóban meg kell köszönnünk, hogy a cirkusz, mint művészeti forma ma is él és létezik, hiszen kereken ötven éve nagyon sokat tett a hanyatlása ellen – azt vallotta, hogy állatok nélkül, nem cirkusz a cirkusz. Lánya, Stéphanie hercegnő, aki a nyomdokaiba lépett a porondon, és minden évben mosolyogva képviseli a hercegi családot, nevét, arcát adja a rangos rendezvényhez, pedig hűen követi ezeket az elveket.
Cirkusz és kenyér! Éhen biztosan nem halunk! Éljen Rainier herceg!
Ezt a Rainier herceg tiszteletére készült cirkusz múzeumban lőttem