MonaCorona

Múlt héten be kellett ugranom a kórházba, a miért maradjon az én titkom, mindenesetre, mint egy belépő – jó hogy nem a küszöbön – Corona tesztet csináltattak velem. Immár másodszorra érezhettem, ahogy az agyamig tolják a mega méretű „fülpiszkálót”. Tény, nem egy elviselhetetlen dolog, de azért biztos, ami biztos megfogtam a nővér karját, nehogy megszabadítson pár még működő agysejtemtől is…

Bár önszántamból mentem a kissé lerúgott és évek óta felújítás alatt lévő monacói intézménybe, és – pár személyes megjegyzést kivéve – most is egészen jól bántak velem, mégis lehet morgásra okom. Az első éjszakát egy túl klimatizált szobában töltöttem, és reggelre már szörcsögött is minden légzőszervem. Remek hír, így a tél kapujában, gondoltam a szokásos nemtörődömséggel…

A monacói kórház felújítása nem holnap lesz kész

Egy cseppet náthásan tehát szinte percre pontosan három napot töltöttem a Grace Kellyről elnevezett létesítményben, az utamat csütörtök délután adták ki. Előtte még kissé furcsa körülmények között – éppen az ebédre felszolgált reszelt répa salátánkat eszegettük a szobatársammal – kontroll vizsgálatot tartott az orvos, és értem jött egy ápolónő is, mondván, hogy csináljuk már újra a hétfői Corona tesztemet, mert nem találják! Pardon?! Bizony, bizony… ilyenek „apró” hibák még a csillogó Monacóban is megesnek… Szóval újabb orrpiszka, és bónusz vérvétel!

Az előétel és a főétel között jött az utolsó vizit

Már teljes utcai harci díszben, éppen orrot fújva vártam a zárójelentésem, amikor megszólalt a mobilom. Ismeretlen szám, furcsa tónusú hang; a gyomrom azonnal görcsbe rándult… Az orvosom hívott, azt hitte, már hazafelé tartok, pár perc türelmet kért, hogy személyesen közölje velem… Mit is? Úr Isten, milyen hülye az ember… pár másodperc alatt a világ kétszer megfordult velem… a legrémisztőbb betegségek szaladtak a filmszalagon… ez az egész csak egy rémálom, keltsetek fel!!! Hol vagyok?!?! Pár perc alatt komplett pszicho-thriller forgatókönyvek sokaságát ontottam magamból. Aztán megszólalt a szobatársam telefonja is, és nagy elánnal kicsörtetett a szobából… én pedig a hirtelen kényelmetlen ágyba süppedve, csak néztem ki a fejemből és remegve vártam az orvosom felmentő érkezését.

Kinyitotta az ajtót és ott is maradt a küszöbön, felvetette velem a maszkom, majd közölte:

„Pozitív lett a teszt eredményem! Corona vírusos vagyok! És szinte azonnal sarkon fordult és ott hagyott… távolról még visszakiabálva, majd felvesszük önnel a kontaktust.”

Kikerekedett szemeimmel ott maradtam az immár rémisztően csöndes szobában egyedül Coronával. Elmorzsoltam pár könnycseppet ijedtemben, de aztán visszatért belém az eredeti vállrándítós Nóra, újra kifújtam az orrom, aztán mint ha mi se történt volna hazaindultam.

Otthon pedig megkezdtem az egy hetes „börtönbüntetésem”.

A megfázás okozta nátha másnapra már nagyjából el is múlt, és reggel úgy ébredtem, mintha ez az egész história meg se történt volna. Körbe takarítottam az egész lakást, és finomat főztem. Egy hetes kollektív bezártságunk biztos pillérjeinek intézését a páromra hagytam. Délután pár aggódó barát telefonja emlékeztetett minket, valóban benyeltük a nagybetűs kort.

Másnap tompa fejfájás keltett, és kitartóan el is kísért a hétvégén, de arra hogy tényleg „beteg” vagyok csak vasárnap délben az első szelet rántott hús ébresztett. Automatikus volt a mozdulat, ahogy minden ajtót becsuktam és minden ablakot kinyitottam a penetráns olajszag elkerülése végett, aztán egyszer csak kiszagoltam, vagy inkább rájöttem, hogy én ma nem szagolok ki semmit. Semmit nem éreztem, se az olajszagból, se a rántott borda roppanós bundájából, se a másnap reggeli habos kávéból, és az anyós által eltett rebarbara lekvárból. A dühöm mindent felülírt, minek egyek, ha úgysem érzem!!! Eszembe jutott Édesanyám, aki egy 70-es évekbeli, kimondatlan orvosi műhibának „köszönhetően” hasonlóan éli az egész életét….  Hátborzongató! Így büntetném a börtön lakókat! Gusztusos ételek sorakoztak minden nap a terítéken és én mindössze odáig jutottam, hogy hideget vagy meleget, ropogós vagy krémeset eszek-e… a reggeli gőzölgő Earl Grey-emet nem mondom mihez hasonlítottam.

Aztán szemlesütve eszembe jutott, hogy nem köhögök, és náthás se vagyok, a fejem is alig fáj már, és a legfontosabb kapok rendesen levegőt! Se lázam, se más tünetem, „börtönöm” pedig igazán összkomfortos, és a hétvégével már véget is ér! Tegnap aztán az ecetes uborka, mintha végre egy kicsit savanyúbb lett volna, és a roséra sült kacsának is felsejlett valami halvány íze…

A kórházból azóta se kerestek, mindössze egy központi telefonhívást, és egy emailt kaptam, ahol egy tucat átlagos kérdéssel letudtuk az egész cécót…

A mailben érkezett kérdőív egy része, melyben itt például “okosan” felhívja a figyelmem, hogy rendszeresen szellőztessek

Szóval ma „szabadultam”, Nóra-Corona félidőben 1-0…

…szigorúan maszkban nyomom, mint mindenki más, de titkolom, hogy elkaptam a rusnya kórt, most legalább fény derül a közvetlen környezetemben élő olvasótáborom kilétére…

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 67